Delfinek között: Lionel Messi és kedvese Antonella Roccuzzo a 2010-es világbajnokság után Mexikóban pihentek A nyolcvanas évek közepén olvastam egy hihetetlennek tűnő újságcikket, mely arról szólt, hogy hajótöröttek tutaját delfinek vezették egy szigetre. Néhány hónapra rá az egyik természettel foglalkozó tv állomás mutatott egy ehhez hasonló filmet, mely nekem nagyon tetszett és elhatároztam, hogy előbb utóbb „találkozni fogok” a delfinekkel, persze nem éppen ezekkel, melyek ilyen segítség készek voltak.
Készülődve a találkozásra elolvastam egy-két dolgot róluk és mondhatom valami egészen különös vonzalom formálódott meg bennem. Nagyon sokféleképpen képzeltem el köztük és köztem az első „kézfogást”. Hamilton szigetén (Queensland állam, Gold Cosat - egyik legszebb nyaralója) találkoztam szemtől szembe néhánnyal... ezek közül egy megkedvelhetett, mert minden nap oda jött hozzám! Valami egészen különös melegség volt a szemében és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam valahogy furcsán megilletődve. Olyan volt az érzésem, hogy beszélgetünk, bár én nem szóltam egy szót sem. Majdnem minden reggel egy kislány is odakéredzkedett „hozzánk”. Tőlem megtűrte, talán még élvezte is, az érintésemet, de amikor a kislány hozzáért nyomban elsüllyedt! Szegénykém el is sírta magár nem egyszer. Spirituális pillanataim voltak ezek, amikor a természet hihetetlen lehetőségeit éreztem, majd kétségek fogtak el, melyeket a tenger misztikus erői váltottak fel... Imádtam, ezeket a perceket és fogadkoztam , hogy jövőre is eljövünk... persze nem mentünk valami miatt. Évek után tértünk vissza, de a nyaraló új tulaja nagyon drágának tartotta a delfincsoport eltartását...

És egy 1986-os emlék: Árok Ferenc, az ismeretlen kislány és a delfin
Mindezt az egyik sportlapban megjelent fotó juttatta eszembe, különösen azért, mert a képen Messit és a párját két delfin „csókolgatja”. Hihetetlen érzés lehet, még egy olyan nagy játékosnak, is mint Messi, akit milliók istenítenek, nemcsak Barcelonában. Sokért nem adnám ha én is úszhatnék egyet ezekkel (az sem rontana semmit az élvezetemen, hogy „betanítottak!) a csodálatos emlősökkel... mert nem halak ezek! De nem ám!
Íme mit mond a mindent tudó számítógép: „ Különböző kutatócsoportok számos kísérlete magas szintű memóriát, komplex gondolkodási képességeiket bizonyítják. A delfinek képesek új viselkedéstípusokat kifejleszteni, fel tudják mérni társaik (és az emberek) szándékait, motivációit, kifinomult kommunikációs rendszerrel rendelkeznek és felismerik magukat a tükörben, amit bizonyos kutatók az öntudat egy formájának értelmeznek”. Nos, olvasva ezt, az a véleményem, hogy körülöttem nagyon kevés delfin és nagyon sok keszeg van.
Egyveleg és zagyvalék
Ha egy pillanatra magara hagyna az a bizonyos ...heimer, akkor megmerném kockáztatni memóriámat és idézni, hogy a német labdarúgó vállalat keretében 11 nem német volt, tehát majdnem fele. Nos, ezen nem is olyan könnyű túltenni, hacsak nem Franciaországról van szó. Nem mondok nagyot, ha azt mondom, hogy válogatottjukban több a „f” vagy a „sz”, mint a fehér (Caucasian) az „ef” kékeket jelent, az „esz” meg színest, hogy mindenki választhasson ízlése szerint. Egyiknek sincs rasszista jellege az én tudatomban. Hogy ki mit mond arra, hogy a győztes francia női váltóban „csak” négy f, vagy sz volt ma már nem téma, mert megszoktuk, hogy az afrikai sportolók bizonyos atlétikai számokban verhetetlenek. (Márpedig Franciaországnak nagyon sok „érdekeltsége” volt Afrikában). Azok voltak, míg meg nem jelent az a vékonydongájú, sápadt arcú fiatalember, akire tavaly Újvidéken, az ókontinens atlétikai ifi bajnokságán figyelt fel a világ. A Lemaitre név ma már nagyon szépen cseng. Mindenkit megelőzött százon és a kétszer hosszabb távon is. A váltóban is EB győztes, de itt már „szüksége volt” három afrikai „vendégmunkásra.”
A napokban az a hir kapott szárnyra, hogy a Liverpool, ha megveszi egy Keneth Huang nevű kínai milliomos mindent megpróbál, hogy Torres mellé megkaparintsa Messit is! Na, ez aztán nagy pénzébe kerülne neki az már szent. Érdekes, hogy még egy vevő van a láthatáron. Jaja Kirdi egykori szíriai labdarúgó áll egy kanadai és szíriai befektetők élén, akik hajlandók megadni azt az árat, amit az amerikai tulajdonosok kérnek a klubért és ezen felől kifizetnék a pirosak adósságait – kb. 374 millió amerikai dollárt is!
Minden idők legjobb kézilabdázójának kiáltotta ki a Nemzetközi Kézilabda-szövetség Svetlana Kitićet. Nem kevesebb mint 84,1% szavazatot kapott!
Talán sosem bőgtek le ilyen csúnyán a szerb labdarúgó klubok, mint az idén. Még meg sem kezdődött a hazai bajnokság s négyből három máris teljes gőzzel csak erre a versenyre összpontosíthat, mert kiesett a kontinens versenyéből. A legkevésbé „sértő” a Spartacus (2:1 és 0:2) egygólos összesített veresége. Nem volt elég ideje az új edzőnek az új játékosokkal nagyobb sikerre. Az OFK Beograd még egyszer bemutatta, hogy miért nem kellene bent lennie a legjobbak versenyében, se pénz, se posztó! Az utóbbi két évtized legfontosabb meccsét hatezer ezer ember nézte, minden ezerre jutott egy gól, de valahogy rosszul voltak „elhelyezve”. Most is ugyanaz az ausztrál, név szerint Kewell, volt végzetes a szerb csapatra, az ötből kettőt rúgott.
A belgrádi piros-fehéreknek a döntetlen azt jelentette, hogy vége a szép álmoknak, Dostanićnak meg azt, hogy világbajnok lett: még mielőtt megkezdődött volna a bajnokság máris lemondott!
A közeljövő megmutatja, hogy a Partizan „ráhibázott-e” egy olyan edzőre, akit a szerencse istenasszonya kegyeibe fogadott. Aleksandar Stanojević keze alatt a belgrádi csapat 11 meccset játszott és pont annyit nyert is.
Ha történetesen megnyerné a következő kettős találkozót és bejutna a csapat a gazdagon terített „nagyasztalra” akkor szobrot emelhetnének neki. Már így is 3,5 millió eurót keresett csapatával, ami ennek a háromszorosa lesz, ha a fent említett is sikerülne neki.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.