2010. szeptember 10., péntek

Nikolett, Hunor, Zalán, Noémi, Erik napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Melldöngetés helyett átgondoltan

Hámos László: közösen dolgozzunk az autonómiáért - EGY AMERIKAI A BÁLVÁNYOSI TÁBORBAN

Hámos László Hámos László

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács nyilvános ülésén – melyet a Tusnádfürdőn megrendezett 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében tartottak – Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) elnöke elmondta, bár saját közössége számára direkt módon nem égető kérdés az autonómia, hiszi, hogy a nyugati magyarságnak nagyon is fontos szerepe lehet az autonómia kivívásában.

A kolozsvári Szabadság c. napilapban megjelent tudósítás szerint hozzátette: „Az Egyesült Államokban nincs egy folytonos történelmi tudat a közép-európai helyzetről, így lehetőség van a képet átfesteni, alakítani, módosítani.

Ennek érdekében kellő időben be kell kapcsolni az amerikai magyarokat, példának okáért a HHRF-et, hogy hiteles és pozitív kép alakuljon ki számunkra fontos ügyekről.”

„Nem akkor vagyunk a leghatékonyabbak nemzetközi porondon, ha melldöngetve mi magunk harsogunk, követelődzünk, erőszakoskodunk. Olyan szövetségeseket kell keresnünk, akik tényleges hatalommal, befolyással rendelkeznek, és velük kell kimondatunk igazunkat” – fogalmazta meg a továbbiakban az alapítvány hitvallását. Szerinte az eredményesség mércéje nem az, hogy mi, magyarok mit mondtunk el a világ politikai urainak, hanem az, hogy minderre a külső tárgyaló fél vagy intézmény mit válaszol, miben támogat, netalán felvállalja és cselekszik is a mi ügyünkben. Hámos László éppenséggel a folyamatosan nyújtott tájékoztatónak tudta be azt a tényt, hogy bár Robert Fico volt szlovák kormányfő négy évig dörömbölt a Fehér Ház ajtaján, nem sikerült elnöki találkozót kicsikarnia. „A közeljövőben komolyabb washingtoni nyomásgyakorlás is várható az új szlovák kormány irányában” – előlegezte meg a HHRF elnöke.

Végül megjegyezte: a HHRF immár 34 éve arra törekszik, hogy minél világosabban megértse a jogos igényeket, és specifikus eszközeivel ezeket az igényeket a nemzetközi porondon felerősítse. „Ha beavatnak törekvéseikbe, továbbra is számíthatnak ránk, hogy közösen dolgozhassunk az autonómia kivívása érdekében” – zárta előadását.

Hozzászólások (0) Szóljon hozzá Ön is!
Tisztelt felhasználóink! Az előző rendszerünk regisztrált tagjaira vonatkozó adatbázist technikai okok miatt frissítenünk kell, ezért a honlapunk használatához, kérjük, regisztráljanak újra. Megértésüket köszönjük.
Itt regisztrálhatnak újra.
Babaszépségverseny
Hétvégén rajt
Hétvégén rajt
KÉZILABDA Sport
11:34
A bronzért játszhat a magyar férficsapat
VÍZILABDA-EB - ZÁGRÁB Sport
23:54 [tegnap]
Hogy jól kezdődjön a tanév
Hogy jól kezdődjön a tanév
Tanácsok, tippek bölcsődés-, óvodás- és iskoláskorú gyermekek szüleinek Gyógykalauz
23:15 [tegnap]
KÉPEKBEN rssfeed
kep
Az Afrikai falu elnevezésű művelődési rendezvénysorozatra invitálták a képen látható táncosok tegnap a belgrádiakat
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Közvetlen videokapcsolatot alakított ki egymással a szerbiai és a horvátországi belügyminisztérium
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Az esés művészete
Jó reggelt!

Most, hogy szülővárosom napját ünneplik, igazi lokálpatriótaként nekem is valami ünneplő szöveget illene iderittyentenem. Talán írnom kellene arról, hogy mennyire is szerencsésnek tartom magamat, hogy ideszülettem Zentára, a szőke Tisza partjára, a „törökverő” városba, amelynek lakosai a kilencvenes évek elején nyíltan szembeszálltak az egész országot fojtogató háborús őrülettel, s nem adták fiaikat, hogy egy téves csatatéren, téves eszmékért áldozzák fel őket a háború fenevadjai. Én örülnék legjobban, amennyiben a város gazdaságának a virágzásáról, a városba özönlő rengeteg turistáról írhatnék és természetesen a zentai lakosokról, akik minden évben, a nyár elején alig várják, hogy kezdődjenek a Nyári Ifjúsági Játékok, mivel ekkor fiatalokkal népesül be a mind jobban elöregedő és elnéptelenedő város. Ugyanakkor igazán szuper lenne beszámolókat készíteni azokról a képviselő-testületi ülésekről is, ahol az ellenzék és a hatalmon lévő koalíció vállvetve a város fejlődésére törekszik, s nem pedig azzal töltik el idejüket, hogy miképpen törjenek borsot egymás orra alá és persze arról, hogy mindenki együtt, boldogan ünnepli annak a városnak a napját, amely – valljuk be őszintén – sokkal jobbat érdemel a jelenlegi helyzeténél. Félő azonban, hogy egy jó ideig csak ábrándozhatok minderről és ezért is kavarognak szívemben felemás érzések a városnapi ünnepségek kapcsán. Urambocsá!, véletlenül sem állítom azt, hogy nem kell ünnepelni. Mert természetesen meg kell emlékezni arról, hogy 313 évvel ezelőtt Savoyai városunknál védte meg Európa kapuit. Amíg viszont az asztalnál még kedélyesen csevegő honatyák ismét egymás hajába kapnak, addig – legalábbis szerintem – nem sok értelme van a dáridónak. No de ez csupán egy csóró firkász véleménye, s természetesen minden zentainak önfeledt szórakozást és egy sokkal élhetőbb várost kívánok.

Hzsolt
Időjárás

Vajdaságban ma túlnyomóan borús, esős időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 22 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani országszerte. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14 és 19, míg a legmagasabb nappali 18 és 23 fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint a hétvégére is borús, esős időt jósolnak a meteorológusok, csupán a következő hét elején számíthatunk több, kevesebb napsütésre.

Európában esős időre van kilátás a Brit-szigeteken, az Appennini- és a Skandináv-félsziget egyes részein. Napos, meleg időre lehet számítani Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Oroszország európai részén. A kontinens legnagyobb részén a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul majd, míg délen 33 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A félsziget leghidegebb fővárosa Szarajevó, 17 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 31 fok körüli értékek várhatók.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 482 (-11), Apatinnál 532 (0), Gombosnál - (-), Palánkánál 418 (12), Újvidéknél 401 (10), Slankamennél 395 (9).

A Tisza Törökkanizsánál 235 (-2), Zentánál 276 (0), Törökbecsénél 293 (0), Titelnél 390 (10).

A Béga Tamásfalvánál -40 (0).

A Temes Módosnál 104 (32), Torontálszécsánynál 270 (16).

1382
Nagyszombaton 56 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt I. (Nagy) Lajos magyar király (egyidejűleg Lengyelország királya), az első európai uralkodó, akinek serege nagy győzelmet aratott a törökök felett.

1898
Erzsébet (Sissi) osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján, séta közben merénylet áldozatául esett, Luigi Luccheni olasz anarchista megtámadta és leszúrta.

1919
Ausztria aláírta a Szent Germain-i békét, melynek értelmében Nyugat-Magyarország egy része, Burgenland osztrák terület lett.

1846
Elias Howe szabadalmaztatta a varrógépet.

1890
Megszületett Elsa Schiaparelli olasz-francia divattervező, aki kiegészítőivel és drámai színeivel felélénkítette a divatot 40 éven keresztül. 1932-ben hozta divatba a válltömést.

1919
A Párizs melletti Saint-German-en-Laye-ben a szövetségesek aláírták Ausztriával a békeszerződést.

1946
Meghalt Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.

1990
Szaddam Husszein iraki vezető olajat ajánlott fel azoknak a fejlődő országoknak, akik támogatják őt az Öböl-háborúban.

1542
Nürnbergben meghalt a zsebóra feltalálója, Peter Henlein német műszerész.

1716
Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.

!

Automatizált tejellátást nyújt egy gazda Németországban: tejadó automatát telepített Kölnhöz közeli gazdaságához.

A „tejkút” feltankolásáról 78 tehén gondoskodik, illetve gazdájuk, Bruno Stauff. Az automata éjjel-nappal üzemel, hétvégén és ünnepnapokon egyaránt. Aki nem hozza saját tejesüvegét, vehet a gazdaságtól palackot. A tej garantáltan őstermelői, abszolút friss, zsír- és fehérjetartalma pedig magasabb, mint az áruházakban kapható, kezelt tejeké.

Stauff 70 eurocentért adja literjét, drágábban, mint egy nagyáruház, viszont jobb minőséget kap a vevő. Értékelik is sokan, vannak, akik Kölnből autóznak 30 kilométert oda-vissza a „tejomathoz”, mivel ha egyszer rákaptak az ízére, nem ízlik nekik többé annyira a nagyáruházi.

A tejautomata 12 ezer eurós beruházás Stauff gazdának, aki biztos abban, hogy hosszabb távon kifizetődik.

MTI/Reuters
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -