Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Tivadar napja
Csökkent Vajdaságban a tejtermelés, a termelők csökkentették tehénállományaikat
A tejért kapott pénzből a termelők még a teheneket sem tudják megetetni (Dávid Csilla felvétele)Az elmúlt napokban nem lehetett friss tejet kapni a szabadkai üzletekben. Mint az a Szabadkai Tejgyár tájékoztatásából kiderült, ennek az oka a nyers tej mennyiségének csökkenése. Nincs elég nyers tej a piacon, az Észak-vajdasági Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének vezetői szerint pedig nem is számíthatunk erre. Szerintük az állam rossz mezőgazdasági politikája vezetett idáig.
A Szabadkai Tejgyár közleményében kifejti, hogy az elmúlt időszak kedvezőtlen időjárási viszonyai miatt váratlanul csökkent a tejtermelés az egész tartomány területén. A csökkent termelés miatt pedig kevesebb lett a nyers tej, így kevesebb a feldogozott tej is. Az elkövetkező időszakban a gyár a tervek szerint növeli a tejfelvásárlást, ami lehetővé teszi a piac megfelelő tejellátását.
A termelők szerint viszont nemcsak az időjárási viszonyok hatottak ki a nyers tej mennyiségének csökkenésére, hanem az is, hogy az állam már évek óta nem támogatja kellőképpen a termelést – amellett, hogy a tej felvásárlási ára jelentősen az előállítási ár alatt van, tejpor és nyers tej behozatalával nehezítik a termelők helyzetét.
– Tizenöt évvel ezelőtt kezdtem el tejtermeléssel foglalkozni, akkor a tej felvásárlási ára ugyanannyi volt, mint ma. Csak akkor 20 dinárba került a gázolaj, most pedig 120 dinár. És miből áll a tej? Energiából! Hiszen energiából állítjuk elő a táplálékot, vagyis a tehén gázolajat eszik valamilyen más formában – mondta Szálas István, az Észak-Vajdasági Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke, majd hozzátette: – Nem lesz tej, és nem azért, mert a termelők nem akarnak tejet termelni, hanem mert nem lehet termelni – nyilatkozta.
– A tejhiány nem mai probléma, hanem az elmúlt évek hozománya. Másfél évvel ezelőtt senkinek sem lehetett eladni a tejet, így a tehenek tömegesen jutottak a vágóhídra, hogy most olyan helyzetbe kerüljünk, amikor nincs tej. A sok eső miatt nem tudtunk kellő minőségű takarmányt előállítani. Különösen a lucerna és a széna ment tönkre. Így csökkent a tej mennyisége is. Az egyik nagy érvágás számunkra a tejpor behozatal volt. A kialakult helyzetet pedig tovább súlyosbította a tej ára – osztotta meg lapunkkal Josip Mačković, az egyesület alelnöke. – A tejtermelők, hogy jó minőségű tejet termelhessenek és meg tudjanak felelni az előírásoknak, hatalmas összegeket fektettek a technológia fejlesztésébe, ezért jelentős részük eladósodott – mondta. Kiemelte, hogy sajnos a termelők nagyon nehezen tudják törleszteni felvett kölcsöneik részleteit, ugyanis a tejért kapott árból még a teheneket sem tudják megetetni. A tejgyárak magasabb árat ígértek, hogy majd többet fizetnek a tejért. Szerinte most kell többet adni érte, hogy az emberek ki tudják fizetni a költségeiket, fenn tudják tartani a gazdaságukat.
Elmondta: egy állomány beállításához jó esetben legalább három évre van szükség. Az elmúlt időszakban pedig az állományok csökkentése történt több gazdaságban is, a fennmaradtakban viszont frissíteni kell. Számításaik szerint egy liter nyers tejnek 32 eurócentbe kellene kerülnie, amire további 5 eurócent prémiumot kellene rászámolni. A tehenekre pedig egyenként 200 euró állami támogatásra lenne szükség. Jelen pillanatban az extra minőségű tejért 25,5 dinárt fizetnek, illetve 1–1,5 dinár prémiumot adnak literenként.
– A tejtermelés hosszú távú befektetés, amiről az államnak és a tejfeldolgozónak is gondot kellene viselnie. Ez a mezőgazdaság egyetlen ága, ahol a befektetések után a termék árát nem lehet növelni, vagyis a tejet csak annyiért lehet eladni, amennyiért megveszik. Az államnak gondot kellene viselnie a termelőkről, egy hosszú távú tervet kellene készítenie, amelyben pontosan megfogalmazza a mezőgazdaság irányvonalait, nem pedig ha kell, ha nem behozni külföldről azt is, amire nincs szükség – mondta Mačković.
Mint megtudtuk, az ország egyes tejgyárai kivitelre is szerződést kötöttek, főként Kelet-Európa irányába orientálódnak. Ebben a helyzetben viszont, amikor nincs elég tej még a hazai piac ellátására sem, a kivitel a külföldi tej újabb behozatalát vetíti előre.
A tehén az eszik??? nem csak ugy jön a tej??? pedig amenyié átveszik , mintha nem ennének...
Minden áremelés így kezdődik. Áram kikapcsolások, a gázcsapok elzárása, üzemanyaghiány a töltőkutakon, stb. stb. Akkor egy napon új árakra ( magasabb, nem alacsonyabb !!!!!!!) ébredünk és mindjárt tejelnek a tehenek, áram gáz, üzemanyag amennyit csak akarsz! Így működik egy ú.n. állam.
A megboldogult Minimax jut eszembe aki egykoron azt mondta: nincs tej pedig marhából amennyit akarsz!
kit ? a fejősasszonyokat?
akkor meg az lesz a baj, hogy nem lesz aki etesse őket
Nem lesz gond! Importálunk tehenet, fejősasszonnyal!
majd ha hiánycikk lesz a tehén, akkor lesz gond
Hiánycikk a friss FEJ, majd akkor lessz tej... mert akik a gazdasági politikát irányitják az ökörköriszakkör tagjai...
tejeljönek a kormány pártiak fajtiszta politikusi bikáik, no . . ,.
vagy gyüjjenek el ökörsütésre zéntára . . .
Olvasd a Képes Ifjúságban:

(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
Amiként a disznóságokat sohasem a disznók és a szamárságokat sem a szamarak cselekszik, úgy az ökörségeket sem az ökrök mondják. (Vegyük úgy, hogy ennek most semmi köze az alant következőkhöz, csupán el kellett kezdeni valahogy ezt a szöveget!)
Mezőgazdasági miniszterünk amondó volt, hogy tej azért nincs, mert a telhetetlen polgárok mind felvásárolják. Lelki szemeimmel látom is, amint Maris néni a sarki boltban kis szatyrába gondosan bepakolja a napi adag 200 liter tejecskéjét… a gyanú elkerülése végett egyszerre csak 50-et vesz, de a nap folyamán többször is fordul. Otthon aztán mind a kádba tölti, vagdal hozzá némi vajacskát és dalikázva fürdik nagyokat…
Saša Dragin úr tegnap tovább fejtegette sci-fi elméletét, mondván semmi oka a tejhiánynak, a termelés zavartalan és nem csökkent az előállított mennyiség. Igaz, az utóbbi három évben tíz százalékkal csökkent a jószágállomány, de ennek ellensúlyozásául jól tejelő marhákat szereztünk be. E jól tejelőek feltehetően mi vagyunk, hisz annyiszor megfejtek már bennünket, csoda, hogy még nem múgatunk és bégetünk.
Szóval – tessék tudomásul venni! –, tej van. Vessen magára, aki a pertlik és a partvisok között keresi… mert ott nincs. Bár, ki tudja?!
Szerintem nincs itt semmi rejtély. Csupán az történik, hogy a mogwaiok az éj leple alatt mind megisszák. Ezért kártékonykodik most a minisztériumainkban annyi gremlin.
Vajdaságban ma változékonyan borús, esős időben lesz részünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 Celsius-fok körül alakul majd.
Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, helyenként záporokra, zivatarokra kell számítani. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 13 és 19, míg a legmagasabb nappali 24 és 28 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is felhős, esős időre kell számítanunk.
Európában napos időre van kilátás a keleti területeken, a Pireneusi-félszigeten és a Skandináv-félsziget északi részein. Felhős, csapadékos időjárás jellemzi a kontinens nyugati részeit, a Balkán-félszigetet és az Appennini-félsziget legnagyobb részét. A leghidegebb európai főváros Oslo, 15 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 32 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 493 (4), Apatinnál 532 (10), Gombosnál - (-), Palánkánál 406 (14), Újvidéknél 391 (17), Slankamennél 386 (16).
A Tisza Törökkanizsánál 237 (-16), Zentánál 276 (-20), Törökbecsénél 293 (-30), Titelnél 380 (16).
A Béga Tamásfalvánál -40 (0).
A Temes Módosnál 72 (-12), Torontálszécsánynál 254 (-4).
1312
51 éves korában meghalt Ottó magyar király, aki Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként.
1552
A törökök 60-70 ezer fős hadserege megostromolta a Dobó István parancsnoksága alatt álló egri várat.
1931
Megszületett Latinovits Zoltán színész, (Szegénylegények (1965), Hideg napok (1966), Isten hozta, őrnagy úr! (1969), Szindbád (1971).
1976
Meghalt Mao Ce-tung kínai politikus, a Kínai Kommunista Párt egyik alapító tagja.
2003
95 éves korában meghalt Teller Ede atomfizikus.
1585
Párizsban megszületett Armand-Jean du Plessis, Richelieu hercege, aki 1622-től bíboros, 1624.04.29-től XIII. Lajos főminisztere volt.
1829
Meghalt Vitkovics Mihály, nyelvújító, költő, meseíró, az első író, aki magyar műveket fordított le idegen nyelvre (A költő regénye).
1831
Megszületett Izsó Miklós szobrász, a XIX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakja.
1866
Meghalt Czuczor Gergely költő és nyelvész, bencés tanár, akadémikus.
1871
64 éves korában meghalt Stand Watie cherokee törzsfőnök, aki a Szövetséges Hadsereg első cherokee ezredének létrehozója és vezetője volt.
A film előtti túl sok reklám miatt beperelt egy mozit és egy filmforgalmazót egy nő Kínában.
A felperes jogász, és éktelenül felháborodott azon, hogy a film előtt húsz percen át nézettek vele reklámokat. Követeli, hogy a film forgalmazója fizesse vissza a 35 jüanos jegyárat (négy eurónyi összeget), fizessen ugyanennyit kártérítésként és további 1 jüant érzelmi károkozásért. Ezen túlmenően elvárja, hogy levélben kérjenek tőle bocsánatot.
A mozinak azt tanácsolja a nő, hogy honlapján és a filmszínház előterében tudassa a filmek vetítése előtti reklámidőt, a forgalmazótól pedig azt kéri, fogja öt percnél rövidebbre a reklámmennyiséget.
A felperes beadványát elfogadta egy népi bíróság, de a tárgyalás időpontja még nem ismert.