2010. szeptember 4., szombat

Rozália, Mózes, Tódor, Ida, Rózsa napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Maradjunk „szabadok, kedvesek...”

Nekem szörnyű lenne, ha előre tudnám, mi lesz majd a történet vége” – A férfiaknak sem könnyű ma – vallja Fejős Éva író, újságíró

fejoseva2

Bangkok, tranzit, aztán Hotel Bali, majd Csajok, később Eper reggelire, legutóbb A mexikói. Fejős Éva könyveinek mindegyike siker, az olvasók imádják, nálunk is. Többszöri sikertelen próbálkozás után úgy döntöttem, az első könyvét megveszem, ha már a könyvtárban egyszerűen nem tudom kivenni, mindig valaki olvassa. Kézről kézre járnak a Nők Lapja újságírójának könyvei. Fejős Évával az írásról, a modern világ mindennapjairól, az életről beszélgettünk.

Egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy amikor második lett egy irodalmi pályázaton, a siker hatására kitalálta, hogy író lesz. Egyben újságíró is lett. Mikor született élete első könyve és hogyan lett közben újságíró?

A legelső regényemet tinédzserként írtam, és azóta is – kisebb-nagyobb megszakításokkal – írtam. Némelyik regénykéziratomat félbehagytam, mások a fiókban porosodnak. Ma már nem bánom, hogy ezek a kezdeti próbálkozások végül nem kerültek a nyilvánosság elé: ezeken tanulgattam a „történetmesélést”. Az újságírást egy könyvkiadó szerkesztője javasolta, és később iskolapadban és a gyakorlatban tanultam a szakmát. A Bangkok, tranzitot már akkor írtam, amikor évek óta a Nők Lapja újságírójaként dolgoztam (és dolgozom ma is) – kikapcsolódásként, szórakozásból, elsősorban magamnak, másodsorban a szeretteimnek és a barátaimnak írtam ezt a regényt. Amikor a történet formálódott, még nem gondoltam, hogy majd el is küldöm egy kiadónak. Végül egyik kedves kollégám és jó barátom, R. Kövér Balázs nyomta meg a „küldés” gombot, és indította el a kéziratot az Ulpius-ház Kiadóba. Nem ismerték a nevemet, nem tudták, ki vagyok, de elolvasták, és láttak benne fantáziát. Így indult el a regényírói pályafutásom. Még meg sem jelent a könyv, de a kiadó vezetője már hívott, és kérdezte: ugye, írod már a következőt? Ez nagyon nagy erőt adott, és utána az is, hogy az olvasók mekkora szeretettel és kíváncsisággal fogadták a Bangkokot, és várták a következőt.

n A Bangkok, tranzitot követő könyveit is falták az olvasók. Hogyan találja ki a karaktereit? Hogyan születnek ezek az izgalmas történetek? Csupán fantázia vagy személyes élmény is?

Csak a kiinduló helyzetet és a kezdetkor megjelenő karaktert találom ki valamelyest, és utána a történet szinte magát írja, újabb szereplők „érkeznek”, és izgalommal figyelem, ahogyan kialakul a jellemük, és ahogyan maga a történet is alakulni kezd – sokszor olyan irányban halad, amit korábban biztosan nem képzeltem volna. Ilyenkor abszolút fantáziavilágban élek, és hagyom, hogy ez a világ magával ragadjon, beszippantson. A személyes élmény elsősorban ott jelenik meg, hogy minden helyszínen jártam, amelyről írok, és a regényírás közben újra megelevenednek előttem ezek a helyszínek, szinte érzem az illatokat, látom a színeket, érzem az ott megismert ízeket…

A mai világ női és talán a férfiak egy része is szívesen néz, olvas Született feleségeket, Szex és New Yorkot. Mivel magyarázza, hogy szívesen éljük bele magunkat a szingli, az elvált, a 35-40 évesen is pasizó, fiatalos, munkájuk terén sikeres nők életébe?

Azt gondolom, sosem írtam „szingliregényt”, magát a szingli szót sem használom. Inkább azt mondanám, sokan – ideiglenesen – egyedülállóak, és az a jó, ha ilyenkor nem menekülnek az önsajnálatba, hanem hiszik és tudják, hogy meg fogják találni a párjukat, és addig is „építkeznek”, vagyis felépítik önmagukat, és megtalálják azokat az időtöltéseket, barátokat, akikkel jól érzik magukat. Egyébként a kérdésben említett nők nem fantáziaszülemények – szerintem –, hiszen az életben is nagyon sok ilyen nővel (és férfival) találkozhatunk. Szerencsére senkinek sem kell leírnia magát, ha elválik, vagy ha harminc-negyvenévesen kezd új kapcsolatba/vállalkozásba, vagy szerez újabb diplomát, illetve akkor, ha ebben a korban találja meg igazán önmagát.

Eljött az az idő, amikor egyre többen ellentmondanának a kliséknek, elvárásoknak? Az asszonynak otthon a helye, főzzön, gyermeket neveljen...

A nemi szerepek régóta nem feketék-fehérek, már évtizedek óta nagyon sok nőre nehezedik kemény teher, amikor egyaránt meg kell felelniük otthon és a munkahelyükön egyaránt. Már régóta nem működik az egykeresős családmodell, legalábbis csak nagyon kevés családfő tudja egyedül eltartani a családját. Emiatt persze a férfi-női szerepek is változtak, és változnak ma is: a nők (is) tanultabbak lettek, magasabbak az elvárásaik, s ez oda vezet, hogy a férfiaknak számos elvárásnak meg kell felelniük: legyenek erősek, nyújtsanak támaszt, legyenek érzelmesek, érzékenyek… nekik sem könnyű. Ám azt gondolom, ha mi nők nőiesek maradunk (József Attila szavaival: „szabadok, kedvesek…”), akkor a férfiak is egyre inkább meg tudnak felelni az elvárásainknak. Szerintem egyik nemnek sem könnyű ma, de ha az empátia a „fegyverünk”, ha megpróbálunk a társunk fejével is gondolkodni, akkor megkönnyíthetjük mindannyiunk helyzetét.

A modern világ és a ,,régimódi" családfelfogás összeegyeztethető?

Igen, azt hiszem, de ehhez az szükséges, hogy a férfi és a nő az élet minden területén segítse és támogassa egymást. Ha ma nem tud elmenni a nő a gyerekekért az óvodába, akkor megoldja a férfi, és fordítva… A jó kapcsolat alapja, hogy nem mondom: „ez a te dolgod”, hanem kész vagyok a kompromisszumokra, mint ahogyan a társam is kész ezekre.

A fantáziavilág izgalmas. Izgalommal tölti el egy-egy történet megírása? Tényleg nem tudja a könyv írásának kezdetekor, hogy hogyan is végződik majd a történet?

Rendkívül izgalmas a regényírás, legalábbis számomra biztosan. Nekem szörnyű lenne, ha előre tudnám, mi lesz majd a történet vége, mert akkor akár vázlatot is írhatnék, amelynek alapján „sterilen” levezényelném a történetet. Hát nem sokkal jobb, amikor írás közben bármi megtörténhet? Én ezt élvezem: nem tudom, melyik szereplőmmel mi történik majd, nem ismerem még a múltjukat, de a jövőjüket sem – mindezek előttem is csak lassan bontakoznak ki.

Nagyon izgalmasan megfilmesíthetőek lehetnének a könyvei. Szeretné filmen viszontlátni őket?

Hogyne szeretném! Csak sajnos ebben nem én döntök, és nem értek a szponzorszerzéshez sem, pedig rendező lenne, aki megfilmesítené egyik-másik regényemet. Mindegy, előbb-utóbb, ha valamelyik könyvemnek ez az útja, a sorsa, akkor biztosan megtörténik… ha nem, akkor nem. Így is nagyon boldog vagyok, amiért ilyen sokan szeretik, amit írok, és várják az újabb könyveimet.

A szabadkai Városi Könyvtárban hónapok óta nem lehet bent találni a könyveit. Mindig valaki bújja. Mit tudhatunk a legújabb kötetről?

A mexikói főhősnője Galántai Zsófi, aki látszólag boldog életet él: sikeres a pályáján, és a magánélete is jól alakul. Aztán kezdenek elromlani a dolgok (legalábbis a lelkében), és egy őrült éjszaka után mindent felrúg, amit korábban kialakított, és kilép a „jól működő” életéből. Elindul a világba, keresi azt a mexikói férfit, aki mindent megváltoztatott benne, és közben keresi önmagát is… Egyre veszélyesebb helyzetekbe sodorja magát, és lassan mindent elveszít, ami korábban fontos volt számára, miközben megtalál valami újat, valami fontosat – önmagában. Nem árulom el a történet végét, de kiemelném a másik szálat is: Lucinda egy idősödő mexikói asszony, aki a Karib-tengernél, egy halászfaluban, maga köré „kerítést emelve” éli az életét – egyébként élhetne bárhol Kelet-Európában is –, és éppen csak vegetál. Hiszen már mindent elveszített, ami egykor értékes volt számára… Aztán a halászfaluba új vendégek érkeznek, akik az ő kis halvendéglőjébe járnak vacsorázni. Lucinda maga sem hiszi, hogy kinyílhat újra a világra… De az ő sorsáról sem mesélek többet, mert akkor sokat elárulnék a történetből. Inkább azt mondom, hogy nem csupán női sorsok regénye A mexikói, hiszen a benne szereplő férfiak is fontos szerepet játszanak benne.

Hozzászólások (3) Szóljon hozzá Ön is!
2010. július 30. 14:20 | #3

Sekélyesség. Borzalom. Danielle Steel magyar szinkronja. T. M.! Attól, hogy a tömeg agyondivatozva olvas valakit, egyáltalán nem biztos, hogy meg is érdemli. Mármint az illető írócska. Lásd pl. Lezliellaurencet, Kinget a Pistát, Havast, meg a kismilliomodik Zámbó életrajz kieszelőjét. A czelebekről meg itt és most szó ne essék! A nőközönség jobban járna egy kis Szabó Magdával, vagy Kaffka Margittal, esetleg valamelyik Bronteval. De ha nem félnek az ördögtől, akkor olvassonak Tormay Ceciltől valamit. Hiperérzékeny nő volt. A kékharisnyák legnagyobb ámulatára és bánatára.

2010. július 29. 08:27 | #2
2010. július 29. 06:20 | #1

Azt hittem a színes kis csukrok rovatát olvasom. Hökkentem látom, hogy a művelődés rovat.

Gratulálok a Magyar Szó új(?) szerkesztéspolitikájához. Csak így tovább, hármas sebességben a Bulvár buleváron! Érzésem szerint a Sziget Fesztivál sem lett kellő módon és mennyiségben a nyájas közönség előtt bemutatva. A szerk. kedvéért: prezentálva.

Visszasiramlik a hárompluszkettő időszaka, vagy csak egyszerűen a magyar irodalom tart itt ma, a napilapunk megítélése szerint?

Tisztelt felhasználóink! Az előző rendszerünk regisztrált tagjaira vonatkozó adatbázist technikai okok miatt frissítenünk kell, ezért a honlapunk használatához, kérjük, regisztráljanak újra. Megértésüket köszönjük.
Itt regisztrálhatnak újra.
Babaszépségverseny
Támogatás az Al Packnak
Szabadkán tizenegy új munkahelyre adott támogatást a tartomány Szabadka
21:18
VEZA – az energiahatékony községekért
Egy sikeres európai pályázat nyomán kísérleti központ alakul a vajdasági energiahatékonyság feltérképezésére Belföld
21:16
Megtelt a hal
Megtelt a hal
Négyezer fémdoboz került a Palics központjában elhelyezett szoborba Szabadka
21:12
Rendkívüli helyzet minden földre
Péterrévén perre mennek a Vajdaság Vizei Közvállalat ellen Belföld
21:08
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Az esés művészete
(Fotó: Molnár Edvárd) (Fotó: Molnár Edvárd)
– Mikor megláttam Antal László plakátterveit, még amikor az akadémiára készült felvételizni, rögtön az jutott eszembe, hogy ezek a nem mindennapi plakátok mennyire tele vannak lélekkel és ötlettel
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A riói karnevál európai kistestvére, a londoni Notting Hill negyedben élő karibi bevándorlók ünnepsége mára első osztályú turistalátványossággá nőtte ki magát
Jó reggelt!

Az utóbbi időben igencsak fenntartással vagyok a különböző, nagy csinnadrattával beharangozott projektumokkal kapcsolatban. A projektum elindításakor a politikusok összeharangozzák a média képviselőit s beharangozzák a nagy fene elképzeléseiket, néhány héttel később a szándéknyilatkozat aláírására ismét összehívják a sajtóorgánumok képviselőit, majd pedig huzamosabb ideig néma csend övezi a Nagy Tervet. Mindazok, akik részt vesznek az egész kezdeményezésben, ímmel-ámmal adnak valamilyen választ, amikor az újságírók érdeklődni kezdenek a téma kapcsán, idővel pedig a téma balladai félhomályba veszik. Éppen minap agyaltam azon, hogy ha az elmúlt években felmerült projektumoknak legalább a fele megvalósult volna, már akkor egészen másképpen nézne ki a régió, ahol élünk. Mondjuk, például szülővárosomban elkezdődött volna már a termálkút fúrása, s talán a Tiszán is kiépült volna egy csónakkikötő, nem is beszélve az ipari parkról, amelynek ötletét annak idején oly nagy hévvel jelentették be a honatyák, s amiből a mai napig nem lett semmi. Ilyenkor persze van mire fogni az egészet, legtöbb esetben az előző vezetés az, akit ludasnak kiáltanak ki, de a legbiztosabb a gazdasági válságra fogni az egészet. Félek, hogy ezekkel a kifogásokkal még számtalan projektum esetében fognak védekezni, s ezért akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy amíg a recesszió tart, addig semmi se történhet szűkebb pátriánk táján? A válasz szerintem az, hogy nem. Mert elég ellátogatni olyan városokba, ahol a döntéshozók akarnak és mernek nagyokat álmodni.

Hzsolt
Időjárás

Vajdaságban a mai nap folyamán borús lesz az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 25 Celsius-fok között ingadozik majd.

Az országban túlnyomóan napos idő várható, csupán az északi és a nyugati területeken lesz felhős az ég. Gyenge, változó irányú szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 8 és 13, míg a legmagasabb nappali 22 és 27 fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban valamivel csökken majd a hőmérséklet. Szombaton változóan felhős, esős időre van kilátás, vasárnapra azonban kisüt majd a nap, s csak elszórtan kell csapadékra számítani.

Európában napos időre van kilátás a Pireneusi-, a Balkán- és a Skandináv-félsziget legnagyobb részén. Felhős, esős idő várható az Appennini-félszigeten, valamint a keleti és az északi tájakon. A leghidegebb európai főváros Moszkva, 13 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Madridban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos időre van kilátás, a késő esti órákban azonban megnövekszik majd a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 31 Celsius-fok között ingadozik majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 275 (15), Apatinnál 343 (11), Gombosnál - (-), Palánkánál 287 (6), Újvidéknél 270 (4), Slankamennél 280 (2).

A Tisza Törökkanizsánál 201 (-2), Zentánál 261 (-1), Törökbecsénél 323 (0), Titelnél 268 (0).

A Béga Tamásfalvánál -46 (0).

A Temes Módosnál 90 (16), Torontálszécsánynál 268 (4).

1166
Palermói Szent Rozália, a palermoiak és a pestisesek védőszentjének ünnepe

1837
Samuel Morse bemutatta távíróját a New York- i egyetemen.

1917
Megszületett Maléter Pál katonatiszt, az 1956. évi forradalom és szabadságharc honvédelmi minisztere, mártírja.

1979
Budapesten meghalt Öveges József, fizikusprofesszor.

1832
Meghalt báró Zách János Ferenc csillagász, geodéta, akadémikus, a londoni Royal Society tagja.

1902
Megszületett Varga Gyula orvos, fül - orr - gégész, egyetemi tanár.

1902
Meghalt Heller Ágost természettudományi író, tudománytörténész, akadémikus.

1927
Megszületett Sánta Ferenc Kossuth- és József Attila - díjas író.

1937
Megszületett Dawn (Ware) Fraser négyszeres olimpiai bajnok ausztrál úszó.

1962
A Beatles ezen a napon kezdi meg munkáját a EMI Abbey Road Studióban.

!

Elpusztult szobanövény okozott lakástüzet az Egyesült Államokban – öngyulladással.

A meglepő eredményre azután jutottak egy arkansasi biztosítótársaság szakértői, hogy nem találtak hibát a villanyvezeték-rendszerben, az elektromos eszközökben, a konyhai tűzhelyben, egyértelmű nyomait találták viszont annak, hogy a tűz egy műanyagcserépben lévő, komposztálódott virágtól indult.

Bár a régen elhalt növény a verandán volt, és kerti locsolócsővel sikerült viszonylag hamar – még a tűzoltók megérkezése előtt – eloltani a lángokat, a kár átszámítva így is bő 4 millió forintra tehető. A tornácon terjengő füstöt ugyanis beszívta a ház légkondicionálója, aminek eredményeként olyan vastag füst töltötte be a belső légteret, hogy a több mint 200 négyzetméteres házban a falakat újra kell festeni, a szőnyegeket pedig ki kell cserélni. Emellett persze a tornác is nagyjavításra szorul.

MTI/AP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -