XX. ATLÉTIKAI EB, BARCELONA– A szerb gerelyhajító a 9., a magyar kalapácsvető a 8. helyen zárta a selejtezőt – Jól kezdtek a szerb tízpróbázók
A szomáliai születésű Mo Farah a közönséget is szórakoztatta (Fotó: Beta) Szerbia a harmadik, Magyarország pedig a negyedik döntőt harcolta ki a barcelonai atlétikai Eb-n. További három éremkomplettet osztottak ki, a britek és a fehéroroszok kettős, az oroszok pedig hármas győzelmet ünnepelhettek.
A harmadikként fellépő szerbiai atléta, Tatjana Jelača gerelyhajítónő is sikerrel nyitotta meg Eb-szereplését. A tavalyi újvidéki ifjúsági Eb bajnoka harmadik kísérletre 56,89 métert ért el, ami a selejtező kilencedik eredménye volt, így Jelača ott lesz a csütörtöki döntőben.
Egészen jól kezdtek a szerb tízpróbázók. Három szám után Mihail Dudaš 2526 ponttal a 9., Igor Šarčević pedig 2491 ponttal a 12. helyen áll, de a különbségek nem nagyok. Dudaš például csak 57 ponttal marad le a jelenleg harmadik helyezett mögött, Šarčević pedig klubtársától csak 35-tel. Šarčević 100 méteren és távolugrásban is egyéni csúcsot döntött, Dudaš pedig mindhárom számban csak kevéssel, 100 méteren két századdal, távolugrásban 17, súlylökésben pedig 12 centivel maradt el egyéni legjobbjától.
A tegnap délelőtt fellépett három magyar közül csak Orbán Éva kalapácsvető jutott a döntőbe. Orbán 68,59 méteres eredményt ért el, ami a selejtező 8. helyét jelentette. Női 3000m akadályon Tóth Lívia 10:03,97 percet jegyezett, ami több mint fél perccel gyöngébb egyéni csúcsánál, és a végelszámoláskor csak a 15. helyet jelentette. A döntőért bő 10 másodperccel jobbat kellett volna teljesíteni. Kazi Tamás a 800m selejtezőjében balszerencséjére beleesett a lassú futam csapdájába. 1:50,21 perccel csak negyedik volt a csoportban, és időre sem juthatott tovább. Kazi a 17. helyen zárt, vagyis ő az első azok között, akik számára e távon már véget ért a barcelonai Európa-bajnokság.
A kedd esti női súlylökésben a várt eredmények születtek, azzal, hogy az utolsó sorozatban elmaradt a háromszoros fehérorosz győzelem. Az orosz Anna Avdejeva ugyanis utolsóra 10 centivel túlszárnyalta az addig harmadik Janina Korolcsikot, a 2000. évi olimpia és a 2001. évi vb bajnokát, míg Nagyezsda Osztapcsuk (20,48) és Natalija Mihnevics (19,57) utolérhetetlen volt. A 25 éves volt ifjúsági Európa-bajnok Avdejeva bronzához egy különös történet is fűződik. Ő ugyanis korábban sohasem versenyzett új dresszben és mosott hajjal. Kedden eltekintett e babonától – és érmet nyert. Hagyományt szakított meg a német veterán Nadine Kleinert is, aki olimpiákon és vb-ken összesen négyszer volt ezüstérmes, Eb-n viszont mindig a hatodik helyen zárt. Most egyet visszaesett és hetedik lett. A magyar Márton Anita, aki májusban súlylökésben és diszkoszvetésben is nyert Zentán a Magyar Szó-kupán, 17,78 méterrel, egyéni csúcsánál 42 centivel gyöngébb eredménnyel a 11. helyet szerezte meg.
A férfiak 10 kilométeres távján a szomáliai születésű brit Mo Farah igazolta esélyességét. Mo nemcsak jól futott, hanem szokatlan viselkedésével a publikumot is szórakoztatta. A hetedik kilométeren, élen futva például hátrafordult és beszélt a mögötte futó marokkói származású spanyolhoz, majd szinte megállt, hogy maga elé engedje. Az utolsó körben Farah nagy vágtába kezdett, előbb azonban integetett a 20 méterrel mögötte levő honfitársának, Chris Thompsonnak, hogy kövesse. Az hallgatott is a szóra és Nagy-Britanniának megszerezte a kettős győzelmet.
Női gyaloglásban hármas orosz győzelem született. Az olimpiai és világbajnok Olga Kaniszkina 78 másodperces előnnyel nyert honfitársnői, Kidrjapkina és Szokolova előtt.
Sporttörténelmi esemény jegyeztek a férfi 100m vágta selejtezőjében, hisz az ír Jason Smyth lett az első paralimpikon – látása csak 10 százalékos –, aki Eb-n indult, s ráadásul 10,43 másodperccel az elődöntőbe is bejutott.
A szerbek közül ma a két tízpróbázó folytatja a versenyt, Jelača a gerelyhajítás döntőjében lép fel, a magyaroknak pedig csak 110m gáton lesz képviselőjük. Kiss Dániel e számban 13,32-vel Európa idei negyedikje, és szerepel a tavaly még ifi Baji Balázs is.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
Most, hogy szülővárosom napját ünneplik, igazi lokálpatriótaként nekem is valami ünneplő szöveget illene iderittyentenem. Talán írnom kellene arról, hogy mennyire is szerencsésnek tartom magamat, hogy ideszülettem Zentára, a szőke Tisza partjára, a „törökverő” városba, amelynek lakosai a kilencvenes évek elején nyíltan szembeszálltak az egész országot fojtogató háborús őrülettel, s nem adták fiaikat, hogy egy téves csatatéren, téves eszmékért áldozzák fel őket a háború fenevadjai. Én örülnék legjobban, amennyiben a város gazdaságának a virágzásáról, a városba özönlő rengeteg turistáról írhatnék és természetesen a zentai lakosokról, akik minden évben, a nyár elején alig várják, hogy kezdődjenek a Nyári Ifjúsági Játékok, mivel ekkor fiatalokkal népesül be a mind jobban elöregedő és elnéptelenedő város. Ugyanakkor igazán szuper lenne beszámolókat készíteni azokról a képviselő-testületi ülésekről is, ahol az ellenzék és a hatalmon lévő koalíció vállvetve a város fejlődésére törekszik, s nem pedig azzal töltik el idejüket, hogy miképpen törjenek borsot egymás orra alá és persze arról, hogy mindenki együtt, boldogan ünnepli annak a városnak a napját, amely – valljuk be őszintén – sokkal jobbat érdemel a jelenlegi helyzeténél. Félő azonban, hogy egy jó ideig csak ábrándozhatok minderről és ezért is kavarognak szívemben felemás érzések a városnapi ünnepségek kapcsán. Urambocsá!, véletlenül sem állítom azt, hogy nem kell ünnepelni. Mert természetesen meg kell emlékezni arról, hogy 313 évvel ezelőtt Savoyai városunknál védte meg Európa kapuit. Amíg viszont az asztalnál még kedélyesen csevegő honatyák ismét egymás hajába kapnak, addig – legalábbis szerintem – nem sok értelme van a dáridónak. No de ez csupán egy csóró firkász véleménye, s természetesen minden zentainak önfeledt szórakozást és egy sokkal élhetőbb várost kívánok.
Vajdaságban ma túlnyomóan borús, esős időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 22 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani országszerte. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14 és 19, míg a legmagasabb nappali 18 és 23 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint a hétvégére is borús, esős időt jósolnak a meteorológusok, csupán a következő hét elején számíthatunk több, kevesebb napsütésre.
Európában esős időre van kilátás a Brit-szigeteken, az Appennini- és a Skandináv-félsziget egyes részein. Napos, meleg időre lehet számítani Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Oroszország európai részén. A kontinens legnagyobb részén a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul majd, míg délen 33 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A félsziget leghidegebb fővárosa Szarajevó, 17 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 31 fok körüli értékek várhatók.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 482 (-11), Apatinnál 532 (0), Gombosnál - (-), Palánkánál 418 (12), Újvidéknél 401 (10), Slankamennél 395 (9).
A Tisza Törökkanizsánál 235 (-2), Zentánál 276 (0), Törökbecsénél 293 (0), Titelnél 390 (10).
A Béga Tamásfalvánál -40 (0).
A Temes Módosnál 104 (32), Torontálszécsánynál 270 (16).
1382
Nagyszombaton 56 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt I. (Nagy) Lajos magyar király (egyidejűleg Lengyelország királya), az első európai uralkodó, akinek serege nagy győzelmet aratott a törökök felett.
1898
Erzsébet (Sissi) osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján, séta közben merénylet áldozatául esett, Luigi Luccheni olasz anarchista megtámadta és leszúrta.
1919
Ausztria aláírta a Szent Germain-i békét, melynek értelmében Nyugat-Magyarország egy része, Burgenland osztrák terület lett.
1846
Elias Howe szabadalmaztatta a varrógépet.
1890
Megszületett Elsa Schiaparelli olasz-francia divattervező, aki kiegészítőivel és drámai színeivel felélénkítette a divatot 40 éven keresztül. 1932-ben hozta divatba a válltömést.
1919
A Párizs melletti Saint-German-en-Laye-ben a szövetségesek aláírták Ausztriával a békeszerződést.
1946
Meghalt Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.
1990
Szaddam Husszein iraki vezető olajat ajánlott fel azoknak a fejlődő országoknak, akik támogatják őt az Öböl-háborúban.
1542
Nürnbergben meghalt a zsebóra feltalálója, Peter Henlein német műszerész.
1716
Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.
Automatizált tejellátást nyújt egy gazda Németországban: tejadó automatát telepített Kölnhöz közeli gazdaságához.
A „tejkút” feltankolásáról 78 tehén gondoskodik, illetve gazdájuk, Bruno Stauff. Az automata éjjel-nappal üzemel, hétvégén és ünnepnapokon egyaránt. Aki nem hozza saját tejesüvegét, vehet a gazdaságtól palackot. A tej garantáltan őstermelői, abszolút friss, zsír- és fehérjetartalma pedig magasabb, mint az áruházakban kapható, kezelt tejeké.
Stauff 70 eurocentért adja literjét, drágábban, mint egy nagyáruház, viszont jobb minőséget kap a vevő. Értékelik is sokan, vannak, akik Kölnből autóznak 30 kilométert oda-vissza a „tejomathoz”, mivel ha egyszer rákaptak az ízére, nem ízlik nekik többé annyira a nagyáruházi.
A tejautomata 12 ezer eurós beruházás Stauff gazdának, aki biztos abban, hogy hosszabb távon kifizetődik.