A vajdasági magyar honlapok helyzetképe (2.)
Nincs egyszerű helyzetben ma az, aki valamiféle átfogó statisztikát szeretne a vajdasági magyar honlapokról. A rengeteg magánkezdeményezés mellett, a támogatott és a gazdasági vetületű oldalak jellemzően a technológiai konvenciók megkerülésével kerültek fel a webre. Miért fontos ezt kihangsúlyozni?
http://www.lisauntitled.com/images/web_chaos_g507.jpgAz internetes megjelenésnek úgymond nincsenek szabályai, tulajdonképpen csak technológiai követelményei vannak. Azt is mondhatjuk, hogy onnantól kezdve, hogy valaki technológiailag képes arra, hogy bekapcsolódjon ebbe a világméretű vérkeringésbe, bármit csinálhat. Az internetes megjelnésnek konvenciói, ajánlásai vannak. Ezen ajánlások jó részét egy független webes konzorcium a W3C teszi meg és mindezt azért, hogy a neten fellelhető információk értelmezhető és áttekinthető módon jelenjenek meg.
„A World Wide Web Consortium (W3C) egyik fő célja a világszerte működő irodáinak megnyitásával az, hogy minél szélesebb körhöz eljussanak fejlesztései, újdonságai, illetve hogy minél szélesebb szakmai kört bevonhasson az ezeket megteremtő munkálatokba, hogy kiaknázhassuk a Web összes lehetőségét az információs fórumok, a kereskedelem, a kommunikáció és a kollektív tudás terén egyaránt.” http://www.w3c.hu/forditasok/
De ugyanúgy fontos ajánlásokat fogalmaznak meg a mindig etikai kódexxekkel operáló BBC munkatársai a legújabb nagyratörő című „A új globális vizális nyelv a BBC digitális szolgáltatásaihoz” dolgozatukkal: A new global visual language for the BBC's digital services http://www.bbc.co.uk/blogs/bbcinternet/2010/02/a_new_global_visual_language_f.html
http://www.bbc.co.uk/blogs/bbcinternet/img/2-Wall-of-shame.jpg
Több professzionális fejlesztő és keresőcég is ugyanígy tesz, pl. a Google, Yahoo, Oracle, stb.
Azon felül, hogy ezen globális szervezetek/cégek tartalmi és formai ajánlásokat tesznek, programnyelveket is fejlesztenek. Az egyik legnagyobb sikerű, az internetes megjelenést alapjaiban irányító nyelvet a HTML-t például több verzión keresztül fejlesztették úgy, hogy ebbe beleszóltak a népszerű kliensoldali programok, böngészők is, mint pl. az Internet Exlporer, Netscape, Firefox, az Opera, a Safari vagy épp a Chrome (újabban). A legnépszerűbb programnyelvek az internetes kommunikációban a HTML, CSS, PHP, JS, AS és a .NET. Ez természetesen Vajdaságra is jellemző, de ami még inkább jellemző, hogy a honlapok többsége nem is közvetlenül programnyelvekre épít, hanem már meglévő platformokra, így pl a legnépszerűbbek a PHP alapú portálok: Drupal, Joomla és a Wordpress. Ez több szempontból jó, de főként abban segít, hogy könnyen kapcsolódhatunk egy konvencionális tartalommegosztáshoz, ugyanis ezen platformok már jókora utat tettek meg az internetes szabványrengetegben. A nagy igyekezettel barkácsolt honlapok ehhez képest egy jókora hátránnyal indítanak, előnyük csak annyi, hogy az itteni fejlesztők képességeit edzi. Említésre méltóak viszont azon vajdasági magyar törekvések, amelyek saját fejlesztéseikben is felzárkóztak a nemzetközi konvenciókhoz, trendekhez és piaci igényekhez, úgy mint pl. a CarrotCMS, GASsoftwares vagy az interFEX.
A már meglévő platformokra épülő oldalak közül kiemelhetjük a legforgalmasabbakat:
Vajdaság Portál (Drupal)
Vajdaság enciklopédiája (WikiMedia)
Vajdasági fejlesztésű platformmal rendelkező legforgalmasabb oldalak pedig:
VajdaságMa (unitgraphics)
MagyarSzó (interFEX)
PannonRTV (Saját fejlesztésű CMS)
Elmondhatjuk tehát, hogy egy sokszínű, talán inkább tarka-barka képet látunk, ha technikaliag vizsgáljuk a vajdasági magyar honlapokat. Mindebből leszűrhetjük, hogy az üzleti és a közszolgálati (támogatott) szférában sincs egyfajta tervszerű építkezés valamint következetes, konvencionális megjelenítési etika. A zavaros vizek és rendezett szigetek világa még jelenleg a vajdasági magyar web.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.