Ádám, Péter, Dorottya, Gara, Gorgiás, Tivadar napja
Habár szombaton délután még mindenki az eget szemlélte Szegeden is a meg-megújuló záporok miatt, az ég végül is kegyes lett az estére tervezett reprezentatív operett- és operagála iránt, amelyet egyedi ajándékként kínáltak a szervezők a Dóm tér hű közönségének. S az is lett. Béres Attila rendező és Makláry László, a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója koncepciót dolgozott ki az estre: zenei utazásra „vezényelte” a közönséget, külön blokkba sorolva a magyar, majd osztrák, francia, amerikai és olasz, végül ismét a magyar számokat, s így csendült fel Erkel és Kálmán Imre, Strauss és Mozart, Delibes és Lehár, Gershwin és Ábrahám Pál, Verdi és Puccini…
Hatvantagú zenekar kíséretében hallhatta a közönség a díszvendég, Miklósa Erika előadásában például Gershwin Summertime-jét és Delibes Csengettyű áriáját, majd Fischl Mónikával és Vadász Zsolttal Mozart A színigazgató operájából a két primadonna veszekedését. Oszvald Marika és Peller Károly énekelte Strauss Pepi–Josef duettjét, Boncsér Gergely Erkel Bánk bánjából a Hazám, hazámot, Kállay Bori Kálmán Marica belépőjét, Bordás Barbara és a férfi balettkar adta elő Lehár Giudittáját, Szabó Dávid és Kerényi Miklós Máté Ábrahám Pál Kenguruját… de megszólaltatták a Bál a Savoyban, A víg özvegy, a Cigányszerelem slágereit és a Bánk bán, a Traviata, a Carmen, A varázsfuvola, A sevillai borbély, a Parasztbecsület… ismert részleteit is. S mindez a tavalyi nagy sikerű Cigányszerelem díszletébe öltöztették (amelyet ugyancsak Béres Attila rendezett), de újdonságként hatott, hogy a gála alatt az egyes országokhoz, illetve zeneszerzőkhöz, művekhez kapcsolódó video-hangulatképeket vetítettek a dómra, a kivetítőkön pedig elejétől végig Makláry László karmester volt látható, ahogyan – a videofelvételnek köszönhetően elölről – pálcájával irányítja az operettszínház nagyzenekarát.
A gála, amelynek számos vajdasági nézője és hallgatója volt, kapcsolódik a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatához is.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
Amiként a disznóságokat sohasem a disznók és a szamárságokat sem a szamarak cselekszik, úgy az ökörségeket sem az ökrök mondják. (Vegyük úgy, hogy ennek most semmi köze az alant következőkhöz, csupán el kellett kezdeni valahogy ezt a szöveget!)
Mezőgazdasági miniszterünk amondó volt, hogy tej azért nincs, mert a telhetetlen polgárok mind felvásárolják. Lelki szemeimmel látom is, amint Maris néni a sarki boltban kis szatyrába gondosan bepakolja a napi adag 200 liter tejecskéjét… a gyanú elkerülése végett egyszerre csak 50-et vesz, de a nap folyamán többször is fordul. Otthon aztán mind a kádba tölti, vagdal hozzá némi vajacskát és dalikázva fürdik nagyokat…
Saša Dragin úr tegnap tovább fejtegette sci-fi elméletét, mondván semmi oka a tejhiánynak, a termelés zavartalan és nem csökkent az előállított mennyiség. Igaz, az utóbbi három évben tíz százalékkal csökkent a jószágállomány, de ennek ellensúlyozásául jól tejelő marhákat szereztünk be. E jól tejelőek feltehetően mi vagyunk, hisz annyiszor megfejtek már bennünket, csoda, hogy még nem múgatunk és bégetünk.
Szóval – tessék tudomásul venni! –, tej van. Vessen magára, aki a pertlik és a partvisok között keresi… mert ott nincs. Bár, ki tudja?!
Szerintem nincs itt semmi rejtély. Csupán az történik, hogy a mogwaiok az éj leple alatt mind megisszák. Ezért kártékonykodik most a minisztériumainkban annyi gremlin.
Vajdaságban ma változékonyan borús, esős időben lesz részünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 Celsius-fok körül alakul majd.
Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, helyenként záporokra, zivatarokra kell számítani. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 13 és 19, míg a legmagasabb nappali 24 és 28 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban is felhős, esős időre kell számítanunk.
Európában napos időre van kilátás a keleti területeken, a Pireneusi-félszigeten és a Skandináv-félsziget északi részein. Felhős, csapadékos időjárás jellemzi a kontinens nyugati részeit, a Balkán-félszigetet és az Appennini-félsziget legnagyobb részét. A leghidegebb európai főváros Oslo, 15 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 32 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 32 Celsius-fok között ingadozik majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 493 (4), Apatinnál 532 (10), Gombosnál - (-), Palánkánál 406 (14), Újvidéknél 391 (17), Slankamennél 386 (16).
A Tisza Törökkanizsánál 237 (-16), Zentánál 276 (-20), Törökbecsénél 293 (-30), Titelnél 380 (16).
A Béga Tamásfalvánál -40 (0).
A Temes Módosnál 72 (-12), Torontálszécsánynál 254 (-4).
1312
51 éves korában meghalt Ottó magyar király, aki Károly Róberttel szemben lépett fel trónkövetelőként.
1552
A törökök 60-70 ezer fős hadserege megostromolta a Dobó István parancsnoksága alatt álló egri várat.
1931
Megszületett Latinovits Zoltán színész, (Szegénylegények (1965), Hideg napok (1966), Isten hozta, őrnagy úr! (1969), Szindbád (1971).
1976
Meghalt Mao Ce-tung kínai politikus, a Kínai Kommunista Párt egyik alapító tagja.
2003
95 éves korában meghalt Teller Ede atomfizikus.
1585
Párizsban megszületett Armand-Jean du Plessis, Richelieu hercege, aki 1622-től bíboros, 1624.04.29-től XIII. Lajos főminisztere volt.
1829
Meghalt Vitkovics Mihály, nyelvújító, költő, meseíró, az első író, aki magyar műveket fordított le idegen nyelvre (A költő regénye).
1831
Megszületett Izsó Miklós szobrász, a XIX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alakja.
1866
Meghalt Czuczor Gergely költő és nyelvész, bencés tanár, akadémikus.
1871
64 éves korában meghalt Stand Watie cherokee törzsfőnök, aki a Szövetséges Hadsereg első cherokee ezredének létrehozója és vezetője volt.
A film előtti túl sok reklám miatt beperelt egy mozit és egy filmforgalmazót egy nő Kínában.
A felperes jogász, és éktelenül felháborodott azon, hogy a film előtt húsz percen át nézettek vele reklámokat. Követeli, hogy a film forgalmazója fizesse vissza a 35 jüanos jegyárat (négy eurónyi összeget), fizessen ugyanennyit kártérítésként és további 1 jüant érzelmi károkozásért. Ezen túlmenően elvárja, hogy levélben kérjenek tőle bocsánatot.
A mozinak azt tanácsolja a nő, hogy honlapján és a filmszínház előterében tudassa a filmek vetítése előtti reklámidőt, a forgalmazótól pedig azt kéri, fogja öt percnél rövidebbre a reklámmennyiséget.
A felperes beadványát elfogadta egy népi bíróság, de a tárgyalás időpontja még nem ismert.