ASZTALITENISZ
Fenyesi Anna Zsófia az Európa-bajnokságon csapatban, egyéniben és párosban is a legjobb nyolc között volt (Fotó: Gergely József) …nincsen érem – írtam 2004-ben a korosztályos asztalitenisz-Európa-bajnokság után, amelyet Budapesten rendeztek meg. Az akkori mondat azonban nem fedte 100 százalékban a valóságot, ugyanis a megállapítás csak az egyéni és páros küzdelmekre vonatkozott, mivel a csapatversenyben a szerbiai ifjúsági fiúválogatott a dobogó második fokára állhatott fel.
A vasárnap Isztambulban befejeződött kontinensviadalon Szerbia négy válogatottja érem nélkül maradt. A csapatversenyben három együttes (az ifi fiú és lány, valamint a serdülő lány) is bejutott a negyeddöntőbe, de az érem álom maradt. Az elmúlt években a fiatalok többször is elkényeztették a szerbiai sportkedvelőket, hiszen az előző Eb-ken mindig szereztek érmet: legtöbbször párosban vagy csapatban. A 2010-es kontinenstornán ez nem sikerült, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a serdülő lányoknál két érem is karnyújtásnyi közelségben volt: a topolyai Fenyvesi Anna Zsófia és Truzsinszki Viktória, valamint a zentai és verseci páros, Makszuti Anetta és Anđelija Ratić is 11:9-re veszítette el a döntő játszmát a négy közé jutásért (az utóbbiak 2:0-ra vezettek az első két szett után). Fenyvesinek egyéniben is volt esélye az éremszerzésre, ám 4:2-re kikapott a bosnyák Hadžiahmetovićtól, az ifi fiúk egyéni versenyében pedig Dragan Subotić jutott be a negyeddöntőbe, ahol 4:1-re kapott ki a szlovén Žibrattól.
Kár lenne most nagy elemzésekbe bocsátkozni, hogy miért nem sikerült egyik szerbiai játékosnak sem dobogóra állnia. Azért lenne kár, mert ennek három oka van: pénz, pénz, pénz. A román, a német, a francia, az olasz, a lengyel és még a magyar szövetség is nagyságrendekkel több pénzt fektet az utánpótlásképzésbe, mint a szerbiai, amely támogatását nemrég 18millió dinárról 11millióra csökkentették, így nem csoda, hogy elmaradtak vagy csak nagyon rövidek voltak a közös edzőtáborozások, amelyekből a jobb edzőpartnerek is hiányoztak. Hasonló példáért nem kell messzire menni: Magyarország a 2004-es athéni olimpián nyolc aranyérmet nyert, négy évvel később, a Pekingben megrendezett ötkarikás játékokon pedig csak hármat.
Visszatérve az isztambuli eredményekre: az ifi lányok és a fiúk 6., illetve 8., csakúgy mint a serdülő lányok 7. helye, valamint a két egyéni és két páros negyeddöntő is jó eredménynek számít, hiszen Európában – még utánpótlásversenyeken is – az első nyolc között lenni nem kis teljesítmény, legyen szó bármilyen olimpiai sportról. Talán ha Czini Gábor, a topolyai versenyzők nevelőedzője nemcsak a lelátón foglalt volna helyet, hanem a ring mellett is adhatta volna a tanácsokat, akkor egy érem összejött volna. Persze ez csak találgatás, amolyan mi lett volna, ha…
Ami a határon túli magyar versenyzők szereplését illeti, a serdülőlány-csapat tagjainak (Fenyvesi Anna Zsófia, Makszuti Anetta, Truzsinszki Viktória) szereplése dicséretet érdemel, Gyurcsik Aliz sem vallott szégyent, míg a serdülő fiúknak (Halász Krisztián, Nagynémedi Valentin) még fejlődniük kell ahhoz, hogy Európa élmezőnyéhez tartozzanak. Vajdasági magyar érem nem született a tornán, de romániai magyar igen: Szőcs Bernadett egyéniben, párosban és csapatban is aranyérmes lett, testvére, Hunor pedig fiú párosban lett Európa-bajnok. A magyarországi játékosoknak nem sikerült a dobogó legfelső fokára állniuk, de a három ezüst- és öt bronzérem bizakodásra ad okot a jövőt illetően.
A legjobbak
Ifik, fiúk, egyéni: 1. Franziska (Németország), 2. Siruček (Csehország), 3–4. Gauzy (Franciaország) és Žibrat (Szlovénia).
Páros: 1. Groth/Szőcs Hunor (Dánia/Románia), 2. Jean/Nuytinck (Belgium), 3–4. Franziska/Žibrat (Németország/Szlovénia) és Pitchford/Perei Gergely (Anglia/Magyarország).
Lányok, egyéni: 1. Eerland (Hollandia), 2. Madarász Dóra (Magyarország), 3–4. Balažova (Szlovákia) és Szczerkowska (Lengyelország).
Páros: 1. Winter/Balažova (Németország/Szlovákia), 2. Abbat/Loeuillette (Franciaország), 3–4. Madarász Dóra/Hirici (Magyarország/Románia) és Ambrus Krisztina/Postoaca (Magyarország/Románia).
Vegyes páros: 1. Munteanu/Hirici (Románia), 2. Siruček/Balažova (Csehország/Szlovákia), 3–4. Hölter/Mühlbach (Németország) és Floras/Szczerkowska (Lengyelország).
Serdülők, fiúk, egyéni: 1. Mutti (Olaszország), 2. Dyjas (Lengyelország), 3–4. Qiu (Németország) és Flore (Franciaország).
Páros: Flore/Angles (Franciaország), 2. Robinot/Landrieu (Franciaország), 3–4. Lakatos Tamás/Szita Márton (Magyarország) és Mutti/Baciocchi (Olaszország).
Lányok, egyéni: 1. Szőcs Bernadett (Románia), 2. Jeger (Horvátország), 3–4. Hadžiahmetović (Bosznia-Hercegovina) és Bliznet (Moldova).
Páros: 1. Szőcs Bernadett/Ciobanu (Románia), 2. Pfefer/Berho (Franciaország), 3–4. Jeger/Rakovac (Horvátország) és Pang/Perrin (Franciaország).
Vegyes páros: 1. Flore/Pang (Franciaország), 2. Szita Márton/Ciobanu (Magyarország/Románia), 3–4. Bankosz/Wabik (Lengyelország) és Robinot/Berho (Franciaország).
Olvasd a Képes Ifjúságban:

(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
Most, hogy szülővárosom napját ünneplik, igazi lokálpatriótaként nekem is valami ünneplő szöveget illene iderittyentenem. Talán írnom kellene arról, hogy mennyire is szerencsésnek tartom magamat, hogy ideszülettem Zentára, a szőke Tisza partjára, a „törökverő” városba, amelynek lakosai a kilencvenes évek elején nyíltan szembeszálltak az egész országot fojtogató háborús őrülettel, s nem adták fiaikat, hogy egy téves csatatéren, téves eszmékért áldozzák fel őket a háború fenevadjai. Én örülnék legjobban, amennyiben a város gazdaságának a virágzásáról, a városba özönlő rengeteg turistáról írhatnék és természetesen a zentai lakosokról, akik minden évben, a nyár elején alig várják, hogy kezdődjenek a Nyári Ifjúsági Játékok, mivel ekkor fiatalokkal népesül be a mind jobban elöregedő és elnéptelenedő város. Ugyanakkor igazán szuper lenne beszámolókat készíteni azokról a képviselő-testületi ülésekről is, ahol az ellenzék és a hatalmon lévő koalíció vállvetve a város fejlődésére törekszik, s nem pedig azzal töltik el idejüket, hogy miképpen törjenek borsot egymás orra alá és persze arról, hogy mindenki együtt, boldogan ünnepli annak a városnak a napját, amely – valljuk be őszintén – sokkal jobbat érdemel a jelenlegi helyzeténél. Félő azonban, hogy egy jó ideig csak ábrándozhatok minderről és ezért is kavarognak szívemben felemás érzések a városnapi ünnepségek kapcsán. Urambocsá!, véletlenül sem állítom azt, hogy nem kell ünnepelni. Mert természetesen meg kell emlékezni arról, hogy 313 évvel ezelőtt Savoyai városunknál védte meg Európa kapuit. Amíg viszont az asztalnál még kedélyesen csevegő honatyák ismét egymás hajába kapnak, addig – legalábbis szerintem – nem sok értelme van a dáridónak. No de ez csupán egy csóró firkász véleménye, s természetesen minden zentainak önfeledt szórakozást és egy sokkal élhetőbb várost kívánok.
Vajdaságban ma túlnyomóan borús, esős időre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 22 Celsius-fok között ingadozik majd.
Az országban is hasonlóan alakul az időjárás. Felhős lesz az ég, nagy mennyiségű csapadékra kell számítani országszerte. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 14 és 19, míg a legmagasabb nappali 18 és 23 fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint a hétvégére is borús, esős időt jósolnak a meteorológusok, csupán a következő hét elején számíthatunk több, kevesebb napsütésre.
Európában esős időre van kilátás a Brit-szigeteken, az Appennini- és a Skandináv-félsziget egyes részein. Napos, meleg időre lehet számítani Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Oroszország európai részén. A kontinens legnagyobb részén a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul majd, míg délen 33 Celsius-fok körüli értékek várhatók.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén borús, csapadékos időt jósolnak a meteorológusok. Csupán Görögország déli részein és Bulgária keleti területein lesz napos az idő. A félsziget leghidegebb fővárosa Szarajevó, 17 fokos hőmérséklettel, míg a legmelegebb Athénban lesz, ahol 31 fok körüli értékek várhatók.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 482 (-11), Apatinnál 532 (0), Gombosnál - (-), Palánkánál 418 (12), Újvidéknél 401 (10), Slankamennél 395 (9).
A Tisza Törökkanizsánál 235 (-2), Zentánál 276 (0), Törökbecsénél 293 (0), Titelnél 390 (10).
A Béga Tamásfalvánál -40 (0).
A Temes Módosnál 104 (32), Torontálszécsánynál 270 (16).
1382
Nagyszombaton 56 éves korában, súlyos betegség következtében meghalt I. (Nagy) Lajos magyar király (egyidejűleg Lengyelország királya), az első európai uralkodó, akinek serege nagy győzelmet aratott a törökök felett.
1898
Erzsébet (Sissi) osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján, séta közben merénylet áldozatául esett, Luigi Luccheni olasz anarchista megtámadta és leszúrta.
1919
Ausztria aláírta a Szent Germain-i békét, melynek értelmében Nyugat-Magyarország egy része, Burgenland osztrák terület lett.
1846
Elias Howe szabadalmaztatta a varrógépet.
1890
Megszületett Elsa Schiaparelli olasz-francia divattervező, aki kiegészítőivel és drámai színeivel felélénkítette a divatot 40 éven keresztül. 1932-ben hozta divatba a válltömést.
1919
A Párizs melletti Saint-German-en-Laye-ben a szövetségesek aláírták Ausztriával a békeszerződést.
1946
Meghalt Halasy/Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó, sportoló.
1990
Szaddam Husszein iraki vezető olajat ajánlott fel azoknak a fejlődő országoknak, akik támogatják őt az Öböl-háborúban.
1542
Nürnbergben meghalt a zsebóra feltalálója, Peter Henlein német műszerész.
1716
Nagyenyeden meghalt Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor, az első magyar nyelvű orvosi könyvek összeállítója.
Automatizált tejellátást nyújt egy gazda Németországban: tejadó automatát telepített Kölnhöz közeli gazdaságához.
A „tejkút” feltankolásáról 78 tehén gondoskodik, illetve gazdájuk, Bruno Stauff. Az automata éjjel-nappal üzemel, hétvégén és ünnepnapokon egyaránt. Aki nem hozza saját tejesüvegét, vehet a gazdaságtól palackot. A tej garantáltan őstermelői, abszolút friss, zsír- és fehérjetartalma pedig magasabb, mint az áruházakban kapható, kezelt tejeké.
Stauff 70 eurocentért adja literjét, drágábban, mint egy nagyáruház, viszont jobb minőséget kap a vevő. Értékelik is sokan, vannak, akik Kölnből autóznak 30 kilométert oda-vissza a „tejomathoz”, mivel ha egyszer rákaptak az ízére, nem ízlik nekik többé annyira a nagyáruházi.
A tejautomata 12 ezer eurós beruházás Stauff gazdának, aki biztos abban, hogy hosszabb távon kifizetődik.