Imádkozzunk, vagy átkozódjunk?

Nem hinném, hogy nagyon sokan a szívükre vennék a dolgot, mert senkinek sem tetszik ahogy Radomir beszél R. Antić nevében, harmadik személyben! Egyebek között elhatározta, hogy videón keresztül „értekezik” – elemzi a vb-t – a szövetséggel. Mindmáig (ezt eltúloztam egy picit, mert valójában tegnapelőttig) „nem ült le” Tomislav Karadžić elnökkel, hogy megtárgyalják a múltat, a jelent és a jövőt!

Nem ért volna rá, vagy nagyban dolgozott a jelentésen?! Valójában nincs semmi papíron..., legalább is ezt lehet levonni abból, hogy a szövetség szakmai bizottsága a hét elején bemutatott 90 perces videóanalízis után azon a véleményen volta, hogy feltétlen fontos, hogy írásba foglalja mindezt, mert hasznos lehet a jövendő kapitányoknak tapasztalata (s a mi tapasztalatunk vele!). Érdekes volt, hogy ezúttal az is megjegyezte a szakmai bizottság, hogy a magáról általában harmadik személyben beszélő Radomir mostanában nagyon ideges a „második személyekkel” szemben, különösen, amikor valaki fotót akar készíteni róla. Ki hitte volna, hogy ilyen vékony a zománc azon a nemrég mindig mosolygós arcon!?

Nos, mindezek után mit tegyen az átlag szurkoló? Imádkozzon, hogy enyhítsék büntetését, vagy éppen azért, hogy maradjon meg neki mind a négy meccs. Vagy átkozódjunk, mert „itthagyták” nekünk, Kalodontista hamis mosolyával...

Szemet szúró mutatóujj!

Nem mondhatok semmi idevágóbbat, minthogy: „az emberi balgaságnak (talán még jobb: marhaságnak!) nincs határa.” Tisztában vagyok azzal, hogy a Jegyzeteim olvasóinak egyetlen százaléka sem veszi naponta a Politika kiadóvállalat sporttal foglalkozó napilapját, de nem hagyhatom ki a csütörtöki számában megjelent ziccert, mert hasonlót még ők maguk is csak évente egyszer-kétszer „képesek” összehozni.

Lehozták, hogy Stević, a Partizan kerékpározója Kínában megnyert egy futamot. Győzelmét a középső ujjának felmutatásával „ünnepelte”! Hogy kinek járt ez a „hála”, nagyon könnyű (és egyben nehéz) kitalálni. Könnyű – az egész világnak, mindenkinek, akik mögötte végeztek! Nehéz – mit vétettek a kínai szurkolók, a tv-nézők és azok, akiket a kerékpárversenyek egyáltalán nem érdekelnek? A versenybizottság egyszerűen kidobta a versenyből! Hogy ez túl radikális büntetés, vagy sem, egészen mellékes, ami az én mondanivalómat illeti. Mellékesen mondva, én pénzzel büntettem volna meg az illetőt. Nekem az szúrt szemet, hogy Radiša Čubrić, a szövetség edzője megpróbálja semlegesíteni a történteket, megemlítve Mark Cavendish esetét a nemrégen véget ért svájci versenyen. „Még borzasztóbb volt”, mondja ő, „amikor az két ujját mutatta fel”! És, hogy még meggyőzőbb legyen, amit mond a sportlap, lehozza a képet, melyen jól látható, hogy a szóban forgó versenyző két mutatóujját mutatja, mondván, mint nagyon sok mások is teszik: én vagyok az első, a legjobb!

Szóval, uraim (különösen Čubrić úr) a két ujj nagyon közel van egymáshoz, de abban, amit jelent, jobban mondva, amit mutogatásával akarnak az ujjak tulajdonosai mondani, nagyon, de nagyon messze vannak egymástól.

Hány élete van a macskának?

Nem csodálnám, ha Messit tegnap bevitték volna az elmebetegek kórházába! Napvilágot látott ugyanis a hír, hogy Maradona újabb négyéves szerződést kötött az Argentin Labdarúgó-szövetséggel. Szegény hegedű primás, ismét a nagybőgőt kell, hogy magához ölelje. Mindenki tudja, hogy az argentinok milyen módon érkeztek a vb-re, s milyen súlyos vereséggel távoztak a németek „jóvoltából”! S azt is tudja mindenki, hogy az „isten keze” mély letargiába esett hazaérkezésük után, ami leginkább „egyebekkel” jár az ő testi és lelki tusájában. S mindennek ellenére az argentin szövetség nem merte nem megbízni még egy világbajnoki periódusra. „A nép így akarja” – mondják ők.

Lehetséges, hogy így van, lehetséges, hogy Maradonának négy év múlva sikerülni fog biztonságosabban eljuttatni a válogatottat a vb-re, hisz Brazília, mint szervező, nem lesz a selejtezőkben. Lehetséges az is, hogy ott, a szomszédban, egy, vagy két lépéssel közelebb kerülnek a színarany trófeához... Az is lehet, hogy a következő négy év rárak még egy-két tízest kilókban és nem fog ugrálni, mint egy bolond a kispad előtt... Minden lehetséges vele kapcsolatban, mert már eddig is megmutatta, hogy legalább annyi élete van, mint egy átlagos macskának. Kérdés, maradt-e valami a kilencből!?

Mourinho és a varázsló

Maktub Muzi kenyai varázsló azt állította a múlt hetekben, hogy José Mourinho július elején Afrikában nyaralt, és négy varázsló kollégájától kért segítséget arra, hogy sikeres legyen a Realban! „Egy közvetítőn keresztül találkoztunk titokban, hogy a sajtó ne tudja. Azt akarta, hogy segítsek neki az új munkájában”. A mombasszai varázslót felkeresik a politikusok, vállalkozók, kereskedők, sportvezetők... A kelet-afrikai varászlókat Marabutnak nevezik, és ezt a kifejezést a kontinens ezen a részén a muzulmán hit vezetői is használják.

Persze Mourinho ezt nem hagyhatta szó nélkül. Íme a válasza: „Igen voltam a családdal Kenyában. Én katolikus vagyok, és ha lenne szükségem segítségre, akkor a teremtőmhöz fordulnék és nem a varázslókhoz. Sikereim alapja a munka, a munkához való hozzáállásom, teljes odaadásom és a töretlen hitem képességeimben!”

Kell ehhez valami hozzáadni? Talán csak annyit, van valami oka annak, hogy ezúttal szinte semmi mással nem foglalkoztam, csak az edzőkkel. S ez a következő:

Majdnem pontosan (néhány nap ide, vagy oda) ötven évvel ezelőtt vettem át a Novi Sad első csapatának ez edzését. Nem voltam még 28 sem! Egy évre rá a nagy Jugoszlávia I. ligájában rúgtuk a bőrt! „Mindenféle” Partizannal, Dinamóval, Hajdukkal, Vojvodinával, Sarajevóval és egyebekkel. Persze nem szeghetem meg szavamat, és csak mint piros-fehéreket említem a „másik belgrádi csapatot”.