

Pakai Endre karikatúrája
Akkor hágott tetőfokára a hangulat, amikor Iker Casillas kapus és csapatkapitány a magasba emelte a vb-trófeát. Az emberek özönlöttek az utcákra, a főváros közlekedését gyakorlatilag megbénította emberáradat, forgalmi dugók alakultak ki szerte Madridban. A tévéközvetítésekből ítélve országszerte kirobbanó volt a hangulat, a spanyol városok főterei zsúfolásig megteltek lelkes drukkerekkel. Rengetegen ünnepeltek – spanyol zászlókat lengetve – Barcelonában is, ahol előző este több mint egymillió katalán tüntetett nagyobb autonómiát követelve Katalóniának.
Holland trauma és gyász

Traumáról és gyászról számoltak be internetes felületeiken a holland újságok azt követően, hogy az ország labdarúgó-válogatottja vasárnap este hosszabbításban 1:0-s vereséget szenvedett a spanyol csapattól, ezzel harmadszor maradt alul vb-döntőben.
„Harmadik trauma az Oranje számára” – ezt a címet adta beszámolójának a De Telegraaf, melynek szakírója szerint „a 2010-es vb holland futballtraumaként vonul be a történelembe”. A szerző keserűen állapította meg, hogy „a németektől (1974), majd az argentinoktól (1978) elszenvedett vereség után most a spanyolokkal szemben nem sikerült”.
„Iniesta mélységes gyászba borította az Oranjét és Hollandiát” – állította a másik népszerű napilap, az AD internetes kiadása. „Egy vérfagyasztó este végén egyszerűen túlságosan nehéznek bizonyult megkaparintani a világbajnoki címet, a spanyol válogatott túl jó volt, még ha ez csak a hosszabbítás második felében mutatkozott is meg.”
„Egy álom véget ért, Hollandia nem lett világbajnok” – foglalta össze a döntőt a NOS állami televízió híroldala, melyen a történtek illusztrációjaként a füvön síró Wesley Sneijder fotója volt látható.
Előállítások
Több tucat randalírozó szurkolót állítottak elő vasárnap éjjel Hollandiában, miután a válogatott 1:0-ra kikapott Spanyolországtól. Hága utcáin mintegy 200 elkeseredett huligán tört-zúzott, közülük 40-et vittek be átmenetileg az őrszobára. Hasonló jelenetekre került sor Den Boschban, Maastrichtban és Venlóban is. Az amszterdami szurkolózónában összegyűlt mintegy 180ezer ember ugyanakkor különösebb incidensek nélkül távozott. Az Oranje a nap folyamán érkezik haza Amszterdamba, de a játékosok egy külön kijáraton, a szurkolók és kamerák számára láthatatlanul hagyják majd el a Schiphol repülőteret. Beatrix királynő kedden fogadja a hágai palotában Bert van Marwijk együttesét, amely ezután az amszterdami főtéren találkozik majd a drukkerekkel.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.