Great Yarmouth

Sáfrány Ferenc

2010. június 15., kedd 0 hozzászólás

Hol is hagytam abba? Öcsém elindult és felfedezte Angliát. Nem véletlenül hangsúlyozom ismét, hogy tizenhét évesen. Rengeteg kalandban volt része már az első útján, de erről majd regél ő egyszer, ha úgy dönt. Én hallottam ezt-azt ezekből, jó néhányat meg is jegyeztem, de mivel én csak arról tudok mesélni, amit személyesen meg és átéltem, legyen ez a rész csak a hideg tények ismertetése. Nem veszett el! Feltalálta magát. A hatalmas London nyüzsgésében is akkor, amikor ott bombák robbantak, hébe-hóba és a VICTORIA fő állomás nem egyszer hasonlított kegyetlen vesztegzárra, ha egy ír éppen úgy döntött, telefonál. Gondolom, neki is megvolt a maga oka és elképzelése, ezért e témában nem nyitnék vitát, ami tőlünk függetlenül is tart már elég ideje, sőt még véglegesen a helyzet napjainkban sem rendeződött. Most nyugalom van.

A fiatalember hazatalált, miután ledolgozta a rászabott munkát Kelet-Anglia vidékén, ahol a piszke tövise ugyan úgy szúr, mint mifelénk. Jöttek ebbe a táborba fiatalok a világ minden részéről, hogy dolgozzanak, nyelvet tanuljanak. Az élelmesebbek elhagyták a tábort, ami nem jelentett sem kihágást, sem különösebb gondot, vagy bűnt és jobb munkahelyet kerestek maguknak a közelben. Így fedezte fel öcsém is, talán olasz fiatalok társaságában, GT YARMOUTH városkát, ahol egy tengerparti vendéglőbe szegődött el dolgozni. Én majd itt kezdek mosogatni egy évvel később. Ez ezért fontos.

Ma nevetséges összegnek tűnhet 20 angol font, de abban az időben „rengeteg” pénznek számított. Egy heti alsó középosztálybeli ember nettó bére tett ennyit ki. Ő ekkora zsebpénzzel vágott neki az ismeretlennek és büszkén számolta le édesapánknak, hazaérkezve a dupláját. Ez meg azért fontos, mert a következő nyáron már mindketten elindulhattunk Angliába húsz-húsz fonttal a zsebünkben. Na meg ekkor már csak egyirányú jeggyel, aminek több oka volt, a legfontosabb, hogy magunk sem tudtuk még, hogyan és melyik útvonalon fogunk hazatérni. Fejünkbe vettük, hogy mi így járjuk be Európát. Elindulunk egy biztos irányba, ahol munkával eltöltünk nyolc-tíz hetet és hazafelé meg, ahogyan éppen alakul, sikerül. Működött a dolog. Hol Franciaországgal, hol Hollandiával, Svájccal, Ausztriával, Németországgal tarkított, élményekben gazdag kacskaringókat levágva, de a végén mindig hazataláltunk.

Itt azt szeretném kihangsúlyozni, hogy egy különös érzés fogott el, amikor a kedvelt GT YARMOUTH elhagyására készülődtem már, hogy ugyan jövőre visszatérek-e? Ez egy olyan mély és szentimentális ceremóniává vált nálam, hogy még ma is oda készülök. Addig nem nyugszom, amíg még egyszer az életben végig nem sétálok a homokdűnék által szegélyezett „semmilyen” tengerparton, amiből csak az emberi kéz teremtett az évek során valami olyan vegyes „felvágottat”, amit sokszor megcsodáltam, a legprimitívebb giccstől a szemet gyönyörködtető, milliméterre pontosan nyírt gyepig, melyen vígan gurultak a hatalmas vasgolyók, hogy örömet szerezzenek idősebb emberek sokaságának, ha azok a megfelelő helyen álltak meg. Valamilyen angol kugli félét játszottak, már ráérve, naphosszat, agyonütve a még hátralévő időt, GODOTRA várva, mosolyogva és mindig barátságosan.

Természetes, hogy én megszerettem a briteket, volt rá alkalmam, időm, hogy a velük kapcsolatosan kialakult előítéleteket még időben a helyükre rakjam. De ezen élményekről majd a folytatásban. A királynő náluk szent és sérthetetlen. Ez biztos.

Bővebben a városkáról:

http://en.wikipedia.org/wiki/Great_Yarmouth

Rovat(ok):

Hozzászólások (0)

Fontosnak tartja, meg szokta ünnepelni a Valentin-napot?

Heti szavazás