2010. július 29., csütörtök

Márta, Flóra, Urbán, Orbán, Félix, Beatrix, Virág, Alicia napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Pluszponthajsza

Nyelvvizsgával szerezhetik meg a szerbért járó többletpontokat a magyarországi felsőoktatási intézményekbe felvételiző vajdasági magyar végzősök

Idén is sok végzős középiskolás dönt úgy, hogy Magyarországon folytatja tanulmányait. Készülniük, tanulniuk kell, hiszen ott sem gyerekjáték bekerülniük az egyetemekre, még ha az anyanyelvükön, magyarul felvételiznek is. A pluszpontok mindenképpen jól jöhetnek. Ám, ahogyan az kiderült, a vajdasági magyar diákok nem kapnak többletpontot a szerbért. Korábban ugyanis volt arra példa hogy az itteni diákok – mivel Szerbiából érkeznek – eleve megkapták a szerb nyelvvizsgáért járó pontokat. Az oktatási minisztérium illetékes szolgálatánál azonban megtudtuk, hogy immár csak azok szerezhetik meg a középfokúért járó 35 és a felsőfokúért járó 50 pontot nyelvvizsga nélkül, akik szerb tannyelven folytatták a tanulmányaikat. Akik nincsenek ilyen helyzetben, ezekért a többletpontokért nyelvvizsgát kell tenniük, de csakis akkreditált vizsgaközpontokban tehetik ezt meg.

Magyarországra kacsintgató középiskolásaink jelentős hányada a Szegedi Tudományegyetemet választja. Érdeklődtünk hát, hogy nyelvvizsga szempontjából itt milyen lehetőségeik vannak. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán akkreditált angol, német, francia, olasz, román, szerb, orosz és spanyol nyelvű ELTE-ORIGO, illetve angol, német, francia, olasz és orosz OECONOM nyelvvizsga tehető az Idegennyelvi Központban. Az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet irodájában Belovics Ildikó tanszéki adminisztrátortól, nyelvvizsga- ügyintézőtől megtudtuk, hogy az intézetben angol és német nyelvből alap-, közép- és felsőfok nyelvvizsgát évente négyszer szerveznek. Az időpontokról itt lehet információt kapni: http://www.staff.u-szeged.hu/~iki/ illetve a nyelvvizsgákkal kapcsolatban a www.nyak.hu honlapon is böngészhetnek.

Szerb nyelvből évi kétszer van vizsgalehetőség. Erre jelentkezni legközelebb március 16-ig lehet. Az írásbeli április 10-én, a szóbeli pedig 09-e és 23-a között lesz. A második vizsgaidőpont szerbből ez év októberében lesz. Jelentkezni szeptember 12-ig lehet, az írásbeli megmérettetést október 9-én, a szóbelit pedig október 8-a és 22-e között tartják. Beszélgetőtársunk elmondta, hogy mivel itt nem tanfolyamról van szó, hanem nyelvvizsgáról, ahová már a megszerzett tudással kell érkezni, tankönyveik, feladatgyűjteményeik nincsenek. A vizsgázók számára a feladatok ismertek, és ezek alapján kell felkészülniük. Hogy ki miből tanul, miből és hogyan készül fel, ahhoz nincsenek megszabott feltételek.

Alapfokú (B1) nyelvvizsgánál írásbelinél a vizsgázó nyelvtani ismereteket és a szókincset ellenőrző feladatokat old meg (feleletválasztós, mondat- és szöveg-kiegészítéses, igaz-hamis stb. feladatok, tesztek). Ezután két téma közül választ; négy vagy öt irányítási szempont alapján levelet ír. Ez az íráskészséget ellenőrző feladat. Az olvasáskészséget mérő feladatnál a vizsgázó a szövegértést ellenőrző, feleletválasztós, kiegészítéses, igaz-hamis stb. feladatokat, teszteket old meg, táblázatokat tölt ki. A szóbeli vizsgán a vizsgázó és az egyik vizsgáztató általános témákról beszélget, majd a vizsgázó két képösszeállítás közül választ, és arról önállóan beszél. Az utolsó feladatnál egy szöveget hangfelvételről háromszor meghallgat a vizsgázó, és a szövegértést ellenőrző, feleletválasztós, kiegészítéses, igaz-hamis feladatokat, teszteket old meg, táblázatokat tölt ki.

Középfokú (B2) vizsgánál az írásbeli részvizsga feleletválasztós nyelvtani tesztből áll és fordításból idegen nyelvről magyarra. A szóbeli részvizsgán szintén van fordítás idegen nyelvről magyarra, ellenőrzik a nyelvtani és a kultúrtörténeti ismereteket.

Felsőfokú (C1) nyelvvizsgánál az írásbeli tudásfelmérésen van nyelvtani és lexikai teszt, magyar szöveg tömörítése idegen nyelvre, irányított fogalmazás, fordítás idegen nyelvről magyarra,szövegértést ellenőrző feladatok. A szóbelin pedig vizsgálják a kommunikatív értéket, a szókincset, a nyelvhelyességet és a beszédértést.

Hozzászólások (0) Szóljon hozzá Ön is!
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Miközben az illetékes minisztérium folyamatosan azért kampányol, hogy „Tisztítsuk meg Szerbiát!”, országszerte nagytakarításokat rendeznek, azzal a céllal, hogy a lakosságot ráébresszék a környezetszennyezés káros mivoltára...
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A szerbiai zenei élvonal képviselői és számos külföldi vendég lép fel az idei belgrádi Beer Festen
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Olyan új biztosítási kötvényeket kell kidolgozniuk az utazási irodáknak, amelyek maximális biztonságot nyújtanak a turistáknak – jelentette ki tegnap Stojan Arizanović idegenforgalmi főfelügyelő
Jó reggelt!

Víz nélkül nincs élet! Hányszor találkozunk lépten-nyomon ezzel az elcsépelt frázissal, az igazság viszont az, hogy ez az igazság. Minden bizonnyal így gondolták ezt az újvidéki Adice városrész egyik utcájának lakói is, és mivel a városi illetékesek malmai (is) lassan őrölnek, úgy gondolták, önkezdeményezés alapján bevezetik a városi vezetékes vizet, ha van rá engedély, ha nincs. Természetesen nem volt. Még kotrógépet is fogadtak, hogy gyorsabban kiássák a pár száz méter hosszú árkot.

A csöveket azonban már nem rakhatták le, mert csodák csodájára minden illetékes értesült az esetről. A vízművek ellenőrei tetten érték őket, értesítették a kommunális felügyelőséget, amelynek szakemberei jegyzőkönyvbe vették a látottakat, úgyhogy jöhetnek a feljelentések az elkövetők ellen. A vízművekben is azonnal reagáltak és bejelentették, hogy továbbra is harcolni fognak a víztolvajok ellen, sőt nyomatékul hozzátették, hogy a törvénytelen vízbevezetés bűncselekménynek számít, és még csak nem is kifizetődő beruházás, mert mindenképp át kell esniük a törvényesítő eljáráson.

Nyilvánvaló, hogy mindenféle lopás ellen harcolni kell. És itt nem csak a zsebmetszőkről, a tolvajokról és a többiekről van szó, hanem arról, hogy közismerten lopják a vezetékes vizet és az áramot is. Ha nem is érint bennünket személyesen az ügy, de a végén mégiscsak rajtunk csattan az ostor, mert valakivel meg kell fizettetni a hiányt.

Nem könnyű rendet teremteni mindennapjaink káoszában, főleg egy olyan városban, amely aránylag rövid idő alatt szinte a kétszeresére duzzadt, ahol a jó két évtizeddel ezelőtti szántóföldeken most utcák sorakoznak, ahol a régi városrészek némelyikében egy-egy családi ház helyén 20–30 lakás épült. Ennek tudatában kellene a város életét a szükségletekhez és a lehetőségekhez idomítani.

TKJ
Időjárás

Vajdaságban ma délelőtt mérsékelten borús lesz az égbolt Bácskában és Észak-Bánátban, a délután folyamán azonban a tartomány egész területén kisüt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 Celsius-fok között alakul majd.

Az országban túlnyomóan napos, meleg időre van kilátás. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 16, míg a legmagasabb nappali 26 és 30 Celsius-fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható. Szombaton is hasonló időt jósolnak a meteorológusok, azonban a délután folyamán elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Vasárnap borongós időben lesz részünk.

Európa legnagyobb részén felhős, esős időre van kilátás, 20 és 28 Celsius-fok körüli értékekkel. Túlnyomóan napos, meleg idő várható a kontinens déli és keleti részein, a legmelegebb továbbra is a Pireneusi-félszigeten lesz, ahol 34 és 40 Celsius-fok között ingadozik majd a hőmérséklet.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia északnyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 34 fok között alakul majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 293 (103), Apatinnál 326 (91), Gombosnál - (-), Palánkánál 215 (3), Újvidéknél 214 (-5), Slankamennél 278 (-4).

A Tisza Törökkanizsánál 299 (15), Zentánál 328 (10), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 286 (-1).

A Béga Tamásfalvánál 38 (0).

A Temes Módosnál 180 (-36), Torontálszécsánynál 281 (-47).

1095
Meghalt I. (Szent) László magyar király, aki 1077-től uralkodott. Az általa alapított monostorban temették el Somogyváron, majd hamvait Váradra vitték. Szentté avatták 1192-ben.

1506
Meghalt Lisszabonban Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.

1856
Meghalt Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik vezéregyénisége.

1890
Auvers-ben (Franciaország) önmagán okozott lőtt sérülés következtében meghalt Vincent van Gogh holland posztimpresszionista festő (Napraforgók).

1905
Jönköpingben (Svédország) megszületett Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata. 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára.

1952
Budapesten megszületett Andrassew (Andrasev) Iván újságíró, író.

1756
Megszületett Báró Podmaniczky József politikus, tudományos- és közíró, a londoni Royal Society első magyar tagja.

1883
Megszületett Benito Mussolini olasz politikus, diktátor (1922-43).

1886
Meghalt Adolf Müller magyar származású osztrák zeneszerző, karmester.

1936
Megszületett Elizabeth Hanford Dole amerikai kormánytisztviselő, aki 1983 és 1987 között közlekedési, 1989-90-ben pedig munkaügyi miniszterasszony, 1991-től 1999-ig az Amerikai Vöröskereszt elnöke volt.

!

Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.

A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.

Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.

MTI/AP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -