Márta, Flóra, Urbán, Orbán, Félix, Beatrix, Virág, Alicia napja
Megmenthetőek-e a lebontásara ítélt Raichle Ferenc tervezte szecessziós épületek Szabadkán?
– A városnak meg kellene vásárolnia ezeket az épületeket a tulajdonosoktól, renoválni, és olyan funkcióba helyezni, ami megtéríti a befektetett összeget, például oda költözhetne valamilyen intézmény – fejtette ki véleményét Viktorija Aladžić építészmérnök a szabadkai Vasa Stajić utcában lévő, Reichle Ferenc tervezte, szecessziós épületek lebontásának híre kapcsán. Hivatalosan ugyan még nem született döntés, de ahogy lapunkban is beszámoltunk, minden valószínűséggel lebontható lesz az említett két épület, amelynek igen borsosak a fenntartási költségei, és a renoválásuk is rengetegbe kerülne.
Ahogy Aladžić elmondta, a két épület Art Nouveau stílusban épült. Az első szabadkai szecessziós épületek megalkotóinak egyike, Raichle Ferenc e két földszintes bérház megtervezésével az elsők között volt, akik az Európát meghódító új stílusirányzat, az Art Nouveau jegyében alkottak, és ezek az épületek arra utalnak, hogy Raichle jól ismerte az európai városokban virágzó új stílust.
– Szégyen, hogy ilyen épületeket bontanának le. Képtelenség, hogy védetté nyilvánították, azután meg engedélyezik az eltűnésüket. Tudom, hogy a városnak nincs pénze, hogy megvegye ezeket, de mégis törekedni kellene rá. Esetleg létre lehetne hozni egy alapítványt, vagy hasonlót. Máshol is így mentik meg az értékes épületeket. Szabadkán megsemmisítették a színházat, a Fekete-fürdőt, a Hajzler-fürdőt, miközben nem igazán nő azoknak a listája, hogy mit hoztak létre. Nem vagyok a fejlődés ellen, de azt is szem előtt kellene tartani, hogy ha lebontunk valamit, akkor igyekezzünk valami még értékesebbet, még jelentősebbet a helyére állítani – mondta Aladžić.
Egy a témához kapcsolódó érdekes cikk (mekkora károkat is tudnak okozni a szélsőségesen konzervatív városvédők!):
http://index.hu/kultur/klassz/2010/03/17/raday_mihaly_megfurta_a_szepmuveszeti_boviteset/
Két törvényt kéne Szabadka városának beiktatni. Az egyik a műemlékek törvénye, melyik pontossan meghatározná melyik épület a műemlék, a város területén.És akkor az az épület a törvény védnöksége alatt állna, és nem lehetne lebontani, a város bele-egyezése nélkül, vagy bírösági határozat nélkül. A másik az épületek karbantartási törvénye, melyik kötelezne minden tulajdonost hogy tulajdonát egy minimum standard szintjén karban tartja. Aki nem tudja karbantartani épületét az vagy adja el, vagy a város karbantartja és megfizetteti a tulajdonossal.
Ugyan Ildikó, hagyja már ezt az ócska Dubrovnik idézgetést. Ezért az épületért egyáltalán nem kár. Ha megnézi a képet láthatja, a háttérben már ott egy új épület. A városvédés nem abból kellene álljon, hogy védik a használhatatlan régit, hanem csak olyan újak építését engedélyezik, amik egy egységes, új városképet eredményeznek.
Nem kell izgulni! Már elfelejtettük volna, hogy "Építünk mi szebbet, régebbit is!"?
#2 - A "Csori -csóka" nagyépítkezési stilus is műemlékvédelmet fog élvezni 100 év múlva . . . mint befejezetlen vömöszös szinfóniák sorozata
Nem lehet megmenteni mert sok "befektetö" érdekelt öket nem érdekli hogy mit rombolnak le, csak a haszon. Nézék meg a szinhàz a bazen a viztisztito berendezés stb, az a sok terv nélküli épitkezések amik Szabadkàn türtének.
Egyik oldalon: "igen borsosak a fenntartási költségei, és a renoválásuk is rengetegbe kerülne" -- a másik oldalon: "Esetleg létre lehetne hozni egy alapítványt, vagy hasonlót."
Nos, ez ismerős: csináljátok ti, én majd szurkolok nektek.
Még szép, hogy tiltakozik a Viktória. http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/64/aladzic.html
És: jó lenne ha a kedves műemlékvédő Renáta utánaolvasna adolgoknak, az Art Nouveau és a szecesszió ugyanaz. Lehet, hogy tudja, de a cikkéből nekem nem úgy tűnik. Tévedhetek persze.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta)
Víz nélkül nincs élet! Hányszor találkozunk lépten-nyomon ezzel az elcsépelt frázissal, az igazság viszont az, hogy ez az igazság. Minden bizonnyal így gondolták ezt az újvidéki Adice városrész egyik utcájának lakói is, és mivel a városi illetékesek malmai (is) lassan őrölnek, úgy gondolták, önkezdeményezés alapján bevezetik a városi vezetékes vizet, ha van rá engedély, ha nincs. Természetesen nem volt. Még kotrógépet is fogadtak, hogy gyorsabban kiássák a pár száz méter hosszú árkot.
A csöveket azonban már nem rakhatták le, mert csodák csodájára minden illetékes értesült az esetről. A vízművek ellenőrei tetten érték őket, értesítették a kommunális felügyelőséget, amelynek szakemberei jegyzőkönyvbe vették a látottakat, úgyhogy jöhetnek a feljelentések az elkövetők ellen. A vízművekben is azonnal reagáltak és bejelentették, hogy továbbra is harcolni fognak a víztolvajok ellen, sőt nyomatékul hozzátették, hogy a törvénytelen vízbevezetés bűncselekménynek számít, és még csak nem is kifizetődő beruházás, mert mindenképp át kell esniük a törvényesítő eljáráson.
Nyilvánvaló, hogy mindenféle lopás ellen harcolni kell. És itt nem csak a zsebmetszőkről, a tolvajokról és a többiekről van szó, hanem arról, hogy közismerten lopják a vezetékes vizet és az áramot is. Ha nem is érint bennünket személyesen az ügy, de a végén mégiscsak rajtunk csattan az ostor, mert valakivel meg kell fizettetni a hiányt.
Nem könnyű rendet teremteni mindennapjaink káoszában, főleg egy olyan városban, amely aránylag rövid idő alatt szinte a kétszeresére duzzadt, ahol a jó két évtizeddel ezelőtti szántóföldeken most utcák sorakoznak, ahol a régi városrészek némelyikében egy-egy családi ház helyén 20–30 lakás épült. Ennek tudatában kellene a város életét a szükségletekhez és a lehetőségekhez idomítani.
Vajdaságban ma délelőtt mérsékelten borús lesz az égbolt Bácskában és Észak-Bánátban, a délután folyamán azonban a tartomány egész területén kisüt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 Celsius-fok között alakul majd.
Az országban túlnyomóan napos, meleg időre van kilátás. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 16, míg a legmagasabb nappali 26 és 30 Celsius-fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható. Szombaton is hasonló időt jósolnak a meteorológusok, azonban a délután folyamán elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Vasárnap borongós időben lesz részünk.
Európa legnagyobb részén felhős, esős időre van kilátás, 20 és 28 Celsius-fok körüli értékekkel. Túlnyomóan napos, meleg idő várható a kontinens déli és keleti részein, a legmelegebb továbbra is a Pireneusi-félszigeten lesz, ahol 34 és 40 Celsius-fok között ingadozik majd a hőmérséklet.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia északnyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 34 fok között alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 293 (103), Apatinnál 326 (91), Gombosnál - (-), Palánkánál 215 (3), Újvidéknél 214 (-5), Slankamennél 278 (-4).
A Tisza Törökkanizsánál 299 (15), Zentánál 328 (10), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 286 (-1).
A Béga Tamásfalvánál 38 (0).
A Temes Módosnál 180 (-36), Torontálszécsánynál 281 (-47).
1095
Meghalt I. (Szent) László magyar király, aki 1077-től uralkodott. Az általa alapított monostorban temették el Somogyváron, majd hamvait Váradra vitték. Szentté avatták 1192-ben.
1506
Meghalt Lisszabonban Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.
1856
Meghalt Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik vezéregyénisége.
1890
Auvers-ben (Franciaország) önmagán okozott lőtt sérülés következtében meghalt Vincent van Gogh holland posztimpresszionista festő (Napraforgók).
1905
Jönköpingben (Svédország) megszületett Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata. 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára.
1952
Budapesten megszületett Andrassew (Andrasev) Iván újságíró, író.
1756
Megszületett Báró Podmaniczky József politikus, tudományos- és közíró, a londoni Royal Society első magyar tagja.
1883
Megszületett Benito Mussolini olasz politikus, diktátor (1922-43).
1886
Meghalt Adolf Müller magyar származású osztrák zeneszerző, karmester.
1936
Megszületett Elizabeth Hanford Dole amerikai kormánytisztviselő, aki 1983 és 1987 között közlekedési, 1989-90-ben pedig munkaügyi miniszterasszony, 1991-től 1999-ig az Amerikai Vöröskereszt elnöke volt.
Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.
A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.
Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.