2010. július 29., csütörtök

Márta, Flóra, Urbán, Orbán, Félix, Beatrix, Virág, Alicia napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Game

Venetica

c13venetica1

A Halál él, és a velencei Corpus tanácsnokai választják meg demokratikusan az egy emberöltőnyit tartó mandátumára. Egyszer azonban súlyos hibát követ el a Corpus, és egy gonosz nekromantát bíz meg ezzel a fontos feladattal, aki kihasználva a helyzetét halhatatlanná teszi magát. A korrupt mágus pusztulást hoz a világra, és lemészárolja hősnőnk, Scarlett faluját, és kedvesét, Benedictet is. Semmi sincs veszve azonban, kiderül, hogy Scarlett a Halál fia lánya. Egy másik Halálé, aki viszont teljesen jó fej, és esélyt ad hősnőnknek faluja – és kedvese – megmentésére.

venetica ss 01

Ez a mese olyan csavaros, hogy akár Terry Pratchett is írhatta volna, de mégsem: a Deck 13 kaland-, szerep és akció játékához írták a német fejlesztők. A Venetica hangulatában leginkább a Fable-re hasonít, de játékmenetében inkább az Oblivion-t idézi. A Deck 13 azonban kis költségvetéssel dolgozott, így már az is kisebb csoda, hogy akár száz órát tartó, epikus méretű kalandot hozott össze. A tréfásnak tűnő mese és a rajzfilmes, bumfordi karakterek mögött azonban egy néhol nehéz, kiegyensúlyozatlan játék bújik meg, ami rögtön az első csúnyaság, a Mistress elleni harcban kiderül. Hátraugrálva kell egyenként kifárasztani a szörny csápjait, és addig ütni azokat amíg lelankadtak. Aztán ugyanezt még ötször.

venetica_27

Ezzel végezve könnyebb lesz a játék, és Scarlett is egyre hatalmasabb lesz. Négyféle fegyverképesség fejlesztése közül választhat, vagy mágikus tudományát bővítheti a világ különböző pontjain lakó mesterektől. A küldetések szerteágazóak, és egy-egy speciális képesség hiányában el is akadhatunk teljesítésük során. Ilyenkor is vissza kell térnünk mestereinkhez, és ez az ide-oda bóklászás sok időbe telik. Ugyan később egy túlvilági kaputermen keresztül gyorsan elérjük a legfontosabb pontokat, de legtöbbször ez nem fog felmenteni a hosszú utaktól. Velence gazdasága is valósághű próbál lenni, és bár a legtöbb kereskedő mindent megvesz tőlünk, a legjobb árat csak a szakosodott árusok nyújtják – ami további sétákat jelent.

venetica-oxcgn-2

A grafika és a hang ha nem is csúcsminőségű, de ennek a játéknak teljesen megfelel. Külön érdekesség, hogy a szabadforrású OGRE motort használták fel a világ megjelenítésére. A külső terek, a XVI. századi reneszánsz Velence látványos és hangulatos. A helyszínek változatosak maradnak, ahogy bejárjuk kívül-belül, alul-felül, világon innen és túl. A csiszolatlan, néha hibás tervezés sajnos végig érezhető a játékon, azonban a kimerítő történet és a szerethető karakterek ezt hamar feledtetik velünk.

venetica ss 09

A Venetica folyamatosan keresztutak elé állít minket, sok küldetésnek többféle megoldási lehetősége van. Tegyük hozzá azt, hogy három külön frakció van a játékban, akik más-más feladatokat adnak, de csak egyet választhatunk egy végigjátszás alatt, így összességében egy esetleges újrajátszás során is élvezetes marad. A Venetica PC-n és Xbox 360-on elérhető német nyelven, az angol nyelvű változat hivatalos megjelenésére még várni kell. A játékot a gazdag mesevilágokat kedvelő szerep- és kalandjátékosoknak ajánljuk leginkább. Az ügyességi akció részeknél ugyan néhol el lehet akadni, de a nehézséget bármikor levehetjük easy fokozatra.

Hozzászólások (0) Szóljon hozzá Ön is!
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Miközben az illetékes minisztérium folyamatosan azért kampányol, hogy „Tisztítsuk meg Szerbiát!”, országszerte nagytakarításokat rendeznek, azzal a céllal, hogy a lakosságot ráébresszék a környezetszennyezés káros mivoltára...
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A szerbiai zenei élvonal képviselői és számos külföldi vendég lép fel az idei belgrádi Beer Festen
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
Olyan új biztosítási kötvényeket kell kidolgozniuk az utazási irodáknak, amelyek maximális biztonságot nyújtanak a turistáknak – jelentette ki tegnap Stojan Arizanović idegenforgalmi főfelügyelő
Jó reggelt!

Víz nélkül nincs élet! Hányszor találkozunk lépten-nyomon ezzel az elcsépelt frázissal, az igazság viszont az, hogy ez az igazság. Minden bizonnyal így gondolták ezt az újvidéki Adice városrész egyik utcájának lakói is, és mivel a városi illetékesek malmai (is) lassan őrölnek, úgy gondolták, önkezdeményezés alapján bevezetik a városi vezetékes vizet, ha van rá engedély, ha nincs. Természetesen nem volt. Még kotrógépet is fogadtak, hogy gyorsabban kiássák a pár száz méter hosszú árkot.

A csöveket azonban már nem rakhatták le, mert csodák csodájára minden illetékes értesült az esetről. A vízművek ellenőrei tetten érték őket, értesítették a kommunális felügyelőséget, amelynek szakemberei jegyzőkönyvbe vették a látottakat, úgyhogy jöhetnek a feljelentések az elkövetők ellen. A vízművekben is azonnal reagáltak és bejelentették, hogy továbbra is harcolni fognak a víztolvajok ellen, sőt nyomatékul hozzátették, hogy a törvénytelen vízbevezetés bűncselekménynek számít, és még csak nem is kifizetődő beruházás, mert mindenképp át kell esniük a törvényesítő eljáráson.

Nyilvánvaló, hogy mindenféle lopás ellen harcolni kell. És itt nem csak a zsebmetszőkről, a tolvajokról és a többiekről van szó, hanem arról, hogy közismerten lopják a vezetékes vizet és az áramot is. Ha nem is érint bennünket személyesen az ügy, de a végén mégiscsak rajtunk csattan az ostor, mert valakivel meg kell fizettetni a hiányt.

Nem könnyű rendet teremteni mindennapjaink káoszában, főleg egy olyan városban, amely aránylag rövid idő alatt szinte a kétszeresére duzzadt, ahol a jó két évtizeddel ezelőtti szántóföldeken most utcák sorakoznak, ahol a régi városrészek némelyikében egy-egy családi ház helyén 20–30 lakás épült. Ennek tudatában kellene a város életét a szükségletekhez és a lehetőségekhez idomítani.

TKJ
Időjárás

Vajdaságban ma délelőtt mérsékelten borús lesz az égbolt Bácskában és Észak-Bánátban, a délután folyamán azonban a tartomány egész területén kisüt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 Celsius-fok között alakul majd.

Az országban túlnyomóan napos, meleg időre van kilátás. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 16, míg a legmagasabb nappali 26 és 30 Celsius-fok között alakul majd.

Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható. Szombaton is hasonló időt jósolnak a meteorológusok, azonban a délután folyamán elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Vasárnap borongós időben lesz részünk.

Európa legnagyobb részén felhős, esős időre van kilátás, 20 és 28 Celsius-fok körüli értékekkel. Túlnyomóan napos, meleg idő várható a kontinens déli és keleti részein, a legmelegebb továbbra is a Pireneusi-félszigeten lesz, ahol 34 és 40 Celsius-fok között ingadozik majd a hőmérséklet.

A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia északnyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 34 fok között alakul majd.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 293 (103), Apatinnál 326 (91), Gombosnál - (-), Palánkánál 215 (3), Újvidéknél 214 (-5), Slankamennél 278 (-4).

A Tisza Törökkanizsánál 299 (15), Zentánál 328 (10), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 286 (-1).

A Béga Tamásfalvánál 38 (0).

A Temes Módosnál 180 (-36), Torontálszécsánynál 281 (-47).

1095
Meghalt I. (Szent) László magyar király, aki 1077-től uralkodott. Az általa alapított monostorban temették el Somogyváron, majd hamvait Váradra vitték. Szentté avatták 1192-ben.

1506
Meghalt Lisszabonban Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.

1856
Meghalt Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik vezéregyénisége.

1890
Auvers-ben (Franciaország) önmagán okozott lőtt sérülés következtében meghalt Vincent van Gogh holland posztimpresszionista festő (Napraforgók).

1905
Jönköpingben (Svédország) megszületett Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata. 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára.

1952
Budapesten megszületett Andrassew (Andrasev) Iván újságíró, író.

1756
Megszületett Báró Podmaniczky József politikus, tudományos- és közíró, a londoni Royal Society első magyar tagja.

1883
Megszületett Benito Mussolini olasz politikus, diktátor (1922-43).

1886
Meghalt Adolf Müller magyar származású osztrák zeneszerző, karmester.

1936
Megszületett Elizabeth Hanford Dole amerikai kormánytisztviselő, aki 1983 és 1987 között közlekedési, 1989-90-ben pedig munkaügyi miniszterasszony, 1991-től 1999-ig az Amerikai Vöröskereszt elnöke volt.

!

Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.

A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.

Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.

MTI/AP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -