Márta, Flóra, Urbán, Orbán, Félix, Beatrix, Virág, Alicia napja
Ökölvívás
Részlet az edzésről Az ökölvívás Szabadkán gazdag hagyományokra tekint vissza. Az 1945-ben alakult Spartacus Ökölvívóklubnak jelenleg mintegy harminc aktív tagja van, akik Tomislav Antelj vezető- és Kőműves Péter segédedző irányításával szorgalmasan készülnek az idén várható megmérettetésekre. A sok tehetséges ökölvívó közül a három országos bajnok: Szabó Flórián , Vanja Bačić és Denis Memetović emelkedik ki, akik a hazai ring mellett a nemzetközi porondon is letették már névjegyüket.
Az egyesület a múltban is több hazai és nemzetközi szinten elismert ökölvívót nevelt ki. Az idősebbek bizonyára emlékeznek Engelbert Istvánra, akinek keze alól olyan versenyzők kerültek ki, mint a későbbi vezetőedző Tamási Ferenc, Mirko Antelj vagy az 1974-es havannai és az 1978-as belgrádi világbajnokság ezüstérmese, Dragan Vujković. Engelbertet Tamási Ferenc követte a vezetőedzői poszton, akinek legkiemelkedőbb tanítványa a klub jelenlegi vezetőedzője, Tomislav Antelj volt. Antelj a 90-es években a fiatalabb kategóriáktól a felnőttekig tíznél több bajnoki címet szerzett, több éven keresztül az akkor még szerb-montenegrói válogatott legnagyobb erőssége volt, harmadik helyet szerzett a világkupán, 2004-ben megnyerte a felnőttek között az Aranykesztyűt, egy évvel később részt vett a kínai világbajnokságon, ahol a második fordulóig jutott, ott azonban vereséget szenvedett egy magyarországi ökölvívótól. A Spartacusban eltöltött éveket követően pályafutását Újvidéken folytatta, majd magára öltötte a šabaci Mačva, a Priština, a magyarországi Kiskunmajsa, a pancsovai Dinamo és a belgrádi Crvena zvezda mezét is. A piros-fehérektől tért vissza a Spartacusba, s 2007 óta a gazdag múltú egyesület vezetőedzői posztját tölti be. A klub Antelj mellett több országos bajnokot is magáénak vallhat, így az egykori és a későbbi Jugoszlávia legjobbjának bizonyult még Dragan Vujković, Mirko Antelj, Tamási Ferenc, Sovlyánszki Pál – ő hét alkalommal nyert bajnoki címet, valamint ő vezette az európai válogatottat az Egyesült Államok elleni találkozón –, Arif Ibrahimović, Tomislav Vukov és Branko Srdić. Csapatban a Fajfer, Tamási, Ibrahimović, Torontáli, Antelj, Merković összetételű együttes Engelbert István edző irányításával 1969-ben országos bajnoki címet szerzett, amiért ugyanebben az évben a legjobb szabadkai csapatnak járó titulust is kiérdemelte a Spartacus Ökölvívóklub.
– Jelenleg mintegy harminc aktív tagunk van, ebből tizenkettő igazolt versenyző, ez a szám azonban állandóan változik. Főleg a fiatalokra összpontosítunk, s bízunk benne, hogy egy szép napon majd a felnőtt korosztályban is kimagasló eredményeket érnek el – mondta Kőműves Péter, a Spartacus Ökölvívóklub segédedzője.
– A serdülő Szabó Flórián és Denis Memetović, illetve a junior korosztályban versenyző Vanja Bačić személyében három országos bajnokunk van. Vanja megnyerte a Vajdasági Aranykesztyűt is, ami óriási siker, hiszen ellenfelei mind egy korosztállyal idősebbek voltak. Az elődöntőben és a döntőben francia és orosz ellenfelet győzött le, ami – ismerve e két ország ökölvívó-kultúráját – hatalmas eredmény. Idén januárban az oroszországi Aranykesztyű versenyen három hazai versenyzőt maga mögé utasítva szerezte meg a végső győzelmet. Flórián két győzelmet követően a döntőben alulmaradt orosz riválisával szemben, Denis pedig sajnos egy kézsérülés miatt nem utazhatott el az oroszországi versenyre – tudtuk meg a segédedzőtől.
A hetedik osztályos, egyszeres országos bajnok Szabó Flórián 2007 óta foglalkozik ökölvívással. Előtte szertornázott, majd kíváncsiságból ellátogatott egy ökölvívóedzésre, és a ringben ragadt.
– A januári oroszországi verseny döntőjében szoros mérkőzésen, minimális különbséggel kikaptam fizikailag erősebb ellenfelemtől. Terveim között szerepel az országos bajnoki cím megvédése, valamint márciusban a magyarországi és az oroszországi versenyen való minél jobb szereplés – mondta Flórián.
Denis Memetović édesapja korábban már foglalkozott ökölvívással, így Denis is ezt a sportágat választotta.
– Édesapám már kiskoromban is többször emlegette, hogy te, fiam, sikeres ökölvívó leszel! Egy három évvel ezelőtti beszélgetést követően kedvet kaptam a sportághoz, eljöttem az edzésre és megtetszett az ökölvívás. Az az igazság, hogy kezdetben nem látogattam az edzéseket rendszeresen, egyszer azonban az edző megkérdezte, hogy szeretnék-e mérkőzéseket vívni. Azóta semmi sem tart vissza, hóban-fagyban, melegben kitartóan edzek, s érdekes, hogy a tréningek soha sem unalmasak. A befektetett energia meghozta a várt eredményt: országos és tartományi bajnok vagyok saját kategóriámban. Idén Európa-bajnok szeretnék lenni, s mindent megteszek, hogy a célomat elérjem. Legnagyobb ellenfeleimnek az oroszok ígérkeznek, de bízom benne, hogy őket is legyűröm. Hatalmas becsvággyal készültem a januári oroszországi versenyre, de sajnos kézsérülésem miatt nem utazhattam a többiekkel – mondta Denis.
Vanja Bačić az ökölvívás előtt focizott és szertornázott, majd 2007-ben egy osztálytársa javaslatára kóstolt bele a népszerű küzdősportba. A Vajdasági Aranykesztyű mellett az oroszországi Aranykesztyűn is diadalmaskodott, s így jó esélyekkel indul a nyári Európa-bajnokságon a Politechnikai Középiskola tanulója.
– A tanulást és az edzéseket elég nehéz összeegyeztetni, mivel délután járok iskolába, így elég fáradtnak érzem magam. Az ökölvívásban a ringben való küzdelmet élvezem a legjobban – mondta Vanja.
Magasabb körökben azt rebesgetik, hogy esély van a felnőtt-csapatbajnokság elindulására, melyben a szabadkaiakon kívül a Vojvodina, a Šabac, a Loznica, a Radnički és a Kikinda venne részt. A Spartacus felnőttcsapatában többek között Srdić, Bakula és Stipić is helyet kapna, de nem kizárt néhány magyarországi légiós leigazolása sem. A szabadkai ökölvívók akkor sem fognak unatkozni, ha esetleg az országos csapatbajnokság mégsem kezdődik meg. A márciusi oroszországi torna mellett áprilisban Örményországba utazik a csapat, de természetesen elindulnak a különböző országos bajnokságokon, hazai tornákon, a regionális liga küzdelmeiben is.
A fiúk hétfőtől péntekig naponta edzenek. A gyakorlások cseppet sem könnyűek: bemelegítésből, futásból, árnyékbokszolásból, iskolázásból, sparringolásból, erősítő gyakorlatokból, kötélugrálásból és teniszlabdával végzett, mozgáskoordinációt elősegítő gyakorlatokból állnak.
– Elvárásaink szerint mindhárom ifjú versenyzőnk megvédi országos bajnoki címét. Antelj a világhálón állandó figyelemmel kíséri a különböző edzésmódszereket, az oroszok, kubaiak gyakorlásaira külön hangsúlyt fektet, így versenyzőink kitűnő felkészítésben részesülnek. Az egész sportvilágban válság uralkodik, nem könnyű a fennmaradás. Az országos szövetség nincs jól megszervezve, gyakran viták is előfordulnak. Nemrégiben Darko Anteljt megválasztották a Vajdasági Ökölvívó-szövetség elnökének, támogatónkat, Halbrohr Dávidot, aki egyben csapatvezetőnk is, ugyanezen szövetség alelnökének, így reménykedünk abban, hogy minden a helyére kerül és a problémák megoldódnak. Megemlíteném, hogy nagyon sokat köszönhetünk támogatónknak, a Magan-Yu vállalatnak, mely sokat segít nekünk, így külföldi utazásainkat is ők biztosítják – tudtuk meg Pétertől.
Tomislav Antelj vezetőedző elmondta, hogy az egyesület az anyagiakat és a versenyzők eredményeit illetően az egyik legerősebb az országban.
– Három-négy országos bajnokunk és válogatott ökölvívónk van. Elmondhatom, hogy a dolgok rendben haladnak, a helyzetünk stabil. Edzéseinket nagy számban látogatják a fiatalok, persze nem lesz mindenkiből bokszoló. Van, aki néhány edzést követően abbahagyja ezt a sportot, de az idő múlásával egyre jobban kikristályosodik, kiből is lesz ökölvívó. Az idei év legnagyobb eseményei a júniusi korosztályos kontinensviadalok lesznek, ahol a legtöbbet Bačićtól várom, akár egy érmet is szerezhet – mondta Antelj.
A 2010-re vonatkozó tervekről szólva Halbrohr Dávid csapatvezető elmondta, hogy magas célokat tűztek ki maguk elé. Több mint négy nemzetközi tornán vesznek részt, ebből kettő Magyarországon lesz megtartva.
– Testvéri kapcsolatokat ápolunk a kaposvári, a paksi, a kiskunhalasi és néhány budapesti ökölvívó-egyesülettel. Célunk az iskolákkal való minél egészségesebb kommunikáció megteremtése, de itt akár említhetném mindazon intézményeket, melyek gyerekekkel foglalkoznak. Véleményünk szerint a sportot és az iskolát össze kell kötni, hiszen egyik sem működik a másik nélkül. Klubunkban a versenyzőknek nem kell fizetniük az edzésekért, igyekszünk őket ebben is segíteni. Tisztában vagyunk a fiatalok és szüleik problémáival, mindennapi nehézségeivel, s úgy véljük, hogy az egészséges kommunikáció a pedagógusok és a klubunkban tevékenykedő edzők, vezetők között több problémára is megoldást jelentene – véli a csapatvezető.
Az ökölvívás népszerűsítése is a célok között szerepel. Terveik szerint hamarosan Csantavéren egy ökölvívó-szakosztály létesül, s az is elképzelhető, hogy a közeljövőben egyre több szakosztály nyitja meg kapuit a környező településeken az ökölvívással ismerkedni szándékozók előtt.
Szabó Flórián épp teniszlabdával gyakorol
A Spartacus edzői, vezetői és országos bajnokai (balról jobbra): Tomislav Antelj, Kőműves Péter, Vanja Bačić, Denis Memetović, Halbrohr Dávid, guggol: Szabó Flórián
Denis Memetović és Tomislav AnteljOlvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta)
Víz nélkül nincs élet! Hányszor találkozunk lépten-nyomon ezzel az elcsépelt frázissal, az igazság viszont az, hogy ez az igazság. Minden bizonnyal így gondolták ezt az újvidéki Adice városrész egyik utcájának lakói is, és mivel a városi illetékesek malmai (is) lassan őrölnek, úgy gondolták, önkezdeményezés alapján bevezetik a városi vezetékes vizet, ha van rá engedély, ha nincs. Természetesen nem volt. Még kotrógépet is fogadtak, hogy gyorsabban kiássák a pár száz méter hosszú árkot.
A csöveket azonban már nem rakhatták le, mert csodák csodájára minden illetékes értesült az esetről. A vízművek ellenőrei tetten érték őket, értesítették a kommunális felügyelőséget, amelynek szakemberei jegyzőkönyvbe vették a látottakat, úgyhogy jöhetnek a feljelentések az elkövetők ellen. A vízművekben is azonnal reagáltak és bejelentették, hogy továbbra is harcolni fognak a víztolvajok ellen, sőt nyomatékul hozzátették, hogy a törvénytelen vízbevezetés bűncselekménynek számít, és még csak nem is kifizetődő beruházás, mert mindenképp át kell esniük a törvényesítő eljáráson.
Nyilvánvaló, hogy mindenféle lopás ellen harcolni kell. És itt nem csak a zsebmetszőkről, a tolvajokról és a többiekről van szó, hanem arról, hogy közismerten lopják a vezetékes vizet és az áramot is. Ha nem is érint bennünket személyesen az ügy, de a végén mégiscsak rajtunk csattan az ostor, mert valakivel meg kell fizettetni a hiányt.
Nem könnyű rendet teremteni mindennapjaink káoszában, főleg egy olyan városban, amely aránylag rövid idő alatt szinte a kétszeresére duzzadt, ahol a jó két évtizeddel ezelőtti szántóföldeken most utcák sorakoznak, ahol a régi városrészek némelyikében egy-egy családi ház helyén 20–30 lakás épült. Ennek tudatában kellene a város életét a szükségletekhez és a lehetőségekhez idomítani.
Vajdaságban ma délelőtt mérsékelten borús lesz az égbolt Bácskában és Észak-Bánátban, a délután folyamán azonban a tartomány egész területén kisüt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 Celsius-fok között alakul majd.
Az országban túlnyomóan napos, meleg időre van kilátás. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 16, míg a legmagasabb nappali 26 és 30 Celsius-fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható. Szombaton is hasonló időt jósolnak a meteorológusok, azonban a délután folyamán elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Vasárnap borongós időben lesz részünk.
Európa legnagyobb részén felhős, esős időre van kilátás, 20 és 28 Celsius-fok körüli értékekkel. Túlnyomóan napos, meleg idő várható a kontinens déli és keleti részein, a legmelegebb továbbra is a Pireneusi-félszigeten lesz, ahol 34 és 40 Celsius-fok között ingadozik majd a hőmérséklet.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia északnyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 34 fok között alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 293 (103), Apatinnál 326 (91), Gombosnál - (-), Palánkánál 215 (3), Újvidéknél 214 (-5), Slankamennél 278 (-4).
A Tisza Törökkanizsánál 299 (15), Zentánál 328 (10), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 286 (-1).
A Béga Tamásfalvánál 38 (0).
A Temes Módosnál 180 (-36), Torontálszécsánynál 281 (-47).
1095
Meghalt I. (Szent) László magyar király, aki 1077-től uralkodott. Az általa alapított monostorban temették el Somogyváron, majd hamvait Váradra vitték. Szentté avatták 1192-ben.
1506
Meghalt Lisszabonban Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.
1856
Meghalt Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik vezéregyénisége.
1890
Auvers-ben (Franciaország) önmagán okozott lőtt sérülés következtében meghalt Vincent van Gogh holland posztimpresszionista festő (Napraforgók).
1905
Jönköpingben (Svédország) megszületett Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata. 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára.
1952
Budapesten megszületett Andrassew (Andrasev) Iván újságíró, író.
1756
Megszületett Báró Podmaniczky József politikus, tudományos- és közíró, a londoni Royal Society első magyar tagja.
1883
Megszületett Benito Mussolini olasz politikus, diktátor (1922-43).
1886
Meghalt Adolf Müller magyar származású osztrák zeneszerző, karmester.
1936
Megszületett Elizabeth Hanford Dole amerikai kormánytisztviselő, aki 1983 és 1987 között közlekedési, 1989-90-ben pedig munkaügyi miniszterasszony, 1991-től 1999-ig az Amerikai Vöröskereszt elnöke volt.
Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.
A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.
Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.