Márta, Flóra, Urbán, Orbán, Félix, Beatrix, Virág, Alicia napja
Formula–1
A Red Bull szerelői Sebastian Vettelt várják a boxban A múlt héten biztossá vált, hogy a vasárnapi szezonnyitó Bahreini Nagydíjon 12 csapat 24 autója lesz majd ott a rajtrácson, miután másfél héttel a szezonrajt előtt visszalépett a Formula–1-es részvételtől az idény egyik újoncaként beharangozott USF1 csapat. A charlotte-i székhelyű istálló szerdán közölte, hogy anyagi nehézségek miatt leállította autójának fejlesztését, és jelezte a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA): csak 2011-től kíván bekapcsolódni az F1-be. Az USF1-nek egy szerződtetett pilótája van, az argentin José Maria Lopez , aki várhatóan kezdeményezni fogja kontraktusának felbontását. A FIA késő esti közleményében jelezte: az összes lehetőséget figyelembe véve az idény kezdete előtt már egyetlen istálló sem kaphat rajtengedélyt.
A 2010-es idény jóval izgalmasabbnak ígérkezik, mint az előzőek voltak, hiszen a szakértők szerint több pilóta is esélyes az első helyre. Közéjük tartozik a hétszeres világbajnok, a német Michael Schumacher, aki Niki Lauda egyik favoritja.
– Ha majd élesben mennek a dolgok, mindent belead. Ő más, mint a normális emberek – mondta a német sztárról a 61 éves szakember, aki szerint Schumacher kivételes jelenség – a pályán és azon kívül is. Hangsúlyozta: az autós gyorsasági világbajnokságba három év szünet után visszatérő, hétszeres vb-győztes Schumacher múlt heti gyengébb teszteredményei nem tévesztik meg.
– Hogy a Mercedes gyengélkedik, és nem tör majd győzelemre, csak elterelő hadművelet. Harcban lesz a Ferrarival, a Red Bull-lal és a McLarennel – prognosztizálta az osztrák. Súlyos balesetét követően Lauda is két év szünet után tért vissza 1982-ben az F1-be, majd 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét.
A legfontosabb változások
Pontozás: Az eddig megszokott nyolc pilóta helyett tíz versenyző kap pontot versenyenként az alábbi sorrendben: 25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2, 1.
Versenynaptár: Kanada visszatérésével és Dél-Korea csatlakozásával a 2009-es 17 helyett 19-re nőtt a versenyek száma.
Bokszkiállás: Megszűnik a verseny közbeni tankolás, mely 1994 óta van jelen az F1-ben. Így csupán kerékcserét hajthatnak végre a szerelők, aminek következtében 3-4 másodperc körüli lesz egy szerviz. A rekordot Ricardo Patrese tartja (3,2 másodperc, 1993 Belgium, Benetton). Az autók súlyát idén már nem hozzák nyilvánosságra a futamok előtt.
Időmérő edzés: Ugyan megmarad a három etap (Q3, Q2, Q1), de a mezőny bővülésével az alábbi módon változik a rendszerük: Q1 (20 perc, 7 kieső), Q2 (15 perc, 7 kieső), Q3 (10 perc, 10 legjobb pilóta) A Q3-ban részt vevők az edzés harmadik szakaszában használt abroncsokkal rajtolnak el a versenyen.
Versenybíróság: Négy főre emelkedett a verseny közben döntéseket hozó bizottság létszáma. Plusz egy fő mindig expilóta.
Az autók technikai változásai, gumik: Az első gumik keskenyebbek lesznek (270mm helyett 245mm), a 2009-es autók alulkormányozottságát kivédve. Másrészt a nagyobb tank okozta többletsúly nagyobb hátsókerék-terhelést jelent. Egy pilóta 11 szett gumit használhat el egy hétvége alatt.
A pilótáknak továbbra is használniuk kell a lágyabb és a keményebb gumikeveréket a futamokon. A Brigdestone továbbra is zöld csíkkal jelöli meg a lágyabb keveréket. A Bridgestone továbbra is támogatja a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Make Cars Green kampányát.
Benzintank: Az üzemanyagtank szélesebb és hosszabb lesz, miután a kapacitása 120-ról 236 literesre nő. Az autók tömegét 605 kg-ról 620-ra növelték.
Tengelytáv: Mivel a hosszabb benzintank miatt az autók hossza is nő (15 cm-rel), így az autók tengelytávja is megnő.
Pilótafülke: A hosszabb tank következtében előrébb kell tolni a pilótaülést, vagy rövidebb váltót kell az autóba építeni.
Az idei pilótalista, McLaren: Jenson Button (brit), Lewis Hamilton (brit).
Ferrari: Fernando Alonso (spanyol), Felipe Massa (brazil).
Red Bull: Sebastian Vettel (német), Mark Webber (ausztrál).
Williams: Rubens Barrichello (brazil), Nico Hülkenberg (német).
Force India: Adrian Sutil (német), Vitantonio Liuzzi (olasz)
Lotus: Jarno Trulli (olasz), Heikki Kovalainen (finn).
Virgin Racing: Timo Glock (német), Lucas di Grassi (brazil).
Mercedes: Nico Rosberg (német), Michael Schumacher (német).
Renault: Robert Kubica (lengyel), Vitalij Petrov (orosz).
Toro Rosso: Sebastién Buemi (svájci), Jaime Alguersuari (spanyol).
Hispania Racing F1 Team: Bruno Senna (brazil), Karun Chandok (indiai).
Sauber: Kobajasi Kamui (japán), Pedro de la Rosa (spanyol).
2010-es versenynaptár Március 14. – Bahreini Nagydíj, Szahír Március 28. – Ausztrál Nagydíj, Melbourne Április 4. – Malajziai Nagydíj, Sepang Április 18. – Kínai Nagydíj, Sanghaj Május 9. – Spanyol Nagydíj, Barcelona Május 16. – Monacói Nagydíj, Monte-Carlo Május 30. – Török Nagydíj, Isztambul Június 13. – Kanadai Nagydíj, Montreal Június 27. – Európai Nagydíj, Valencia Július 11. – Brit Nagydíj, Silverstone Július 25. – Német Nagydíj, Hockenheim Augusztus 1. – Magyar Nagydíj, Mogyoród Augusztus 29. – Belga Nagydíj, Spa Szeptember 12. – Olasz Nagydíj, Monza Szeptember 26. – Szingapúri Nagydíj, Szingapúr Október 10. – Japán Nagydíj, Szuzuka Október 24. – Koreai Nagydíj, Jeongam November 7. – Brazil Nagydíj, Sao Paulo November 14. – Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi |
(Fotó: f1csatorna.hu)
Ennyit változott a Ferrari tavaly ótaKöszönöm az észrevételt, helyénvalók a megjegyzések.Sajnos én még a hivatalos honlapon található verziót fordítottam:
http://www.formula1.com/inside_f1/rules_and_regulations/sporting_regulations/8686/
Időközben azonban megérkezett az új szabály. Mivel csak 12 csapat indul, így az időmérő edzés szabályai is változnak: a Q1-ben 7, a Q2-ben is 7 pilóta esik ki. tj
Valóban elvan irvan, ugyanis ez a fajta időmérő rendszer 13 csapat azaz 26 pilóta esetén lenne érvényes. Feltehetőleg változni fog. Lehetséges, hogy Q1-ben 6 valamint Q2-ben 8 és Q3-ban 10 pilóta lesz...
Szerkesztő Úr! Az időmérőknél valamit elszámoltak! Ha a Q1-ben kiesik 8 és a Q2-ben is nyolc akkor a Q3-ra 8 versenyző maradna, de a cikkben 10-et ír.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta)
Víz nélkül nincs élet! Hányszor találkozunk lépten-nyomon ezzel az elcsépelt frázissal, az igazság viszont az, hogy ez az igazság. Minden bizonnyal így gondolták ezt az újvidéki Adice városrész egyik utcájának lakói is, és mivel a városi illetékesek malmai (is) lassan őrölnek, úgy gondolták, önkezdeményezés alapján bevezetik a városi vezetékes vizet, ha van rá engedély, ha nincs. Természetesen nem volt. Még kotrógépet is fogadtak, hogy gyorsabban kiássák a pár száz méter hosszú árkot.
A csöveket azonban már nem rakhatták le, mert csodák csodájára minden illetékes értesült az esetről. A vízművek ellenőrei tetten érték őket, értesítették a kommunális felügyelőséget, amelynek szakemberei jegyzőkönyvbe vették a látottakat, úgyhogy jöhetnek a feljelentések az elkövetők ellen. A vízművekben is azonnal reagáltak és bejelentették, hogy továbbra is harcolni fognak a víztolvajok ellen, sőt nyomatékul hozzátették, hogy a törvénytelen vízbevezetés bűncselekménynek számít, és még csak nem is kifizetődő beruházás, mert mindenképp át kell esniük a törvényesítő eljáráson.
Nyilvánvaló, hogy mindenféle lopás ellen harcolni kell. És itt nem csak a zsebmetszőkről, a tolvajokról és a többiekről van szó, hanem arról, hogy közismerten lopják a vezetékes vizet és az áramot is. Ha nem is érint bennünket személyesen az ügy, de a végén mégiscsak rajtunk csattan az ostor, mert valakivel meg kell fizettetni a hiányt.
Nem könnyű rendet teremteni mindennapjaink káoszában, főleg egy olyan városban, amely aránylag rövid idő alatt szinte a kétszeresére duzzadt, ahol a jó két évtizeddel ezelőtti szántóföldeken most utcák sorakoznak, ahol a régi városrészek némelyikében egy-egy családi ház helyén 20–30 lakás épült. Ennek tudatában kellene a város életét a szükségletekhez és a lehetőségekhez idomítani.
Vajdaságban ma délelőtt mérsékelten borús lesz az égbolt Bácskában és Észak-Bánátban, a délután folyamán azonban a tartomány egész területén kisüt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 Celsius-fok között alakul majd.
Az országban túlnyomóan napos, meleg időre van kilátás. Gyenge déli szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12 és 16, míg a legmagasabb nappali 26 és 30 Celsius-fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint holnap meleg, napos idő várható. Szombaton is hasonló időt jósolnak a meteorológusok, azonban a délután folyamán elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Vasárnap borongós időben lesz részünk.
Európa legnagyobb részén felhős, esős időre van kilátás, 20 és 28 Celsius-fok körüli értékekkel. Túlnyomóan napos, meleg idő várható a kontinens déli és keleti részein, a legmelegebb továbbra is a Pireneusi-félszigeten lesz, ahol 34 és 40 Celsius-fok között ingadozik majd a hőmérséklet.
A Balkán-félsziget legnagyobb részén napos, meleg idő várható, csupán Horvátországban és Bosznia északnyugati részein fordulhatnak elő kisebb záporok, zivatarok. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 34 fok között alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 293 (103), Apatinnál 326 (91), Gombosnál - (-), Palánkánál 215 (3), Újvidéknél 214 (-5), Slankamennél 278 (-4).
A Tisza Törökkanizsánál 299 (15), Zentánál 328 (10), Törökbecsénél 325 (0), Titelnél 286 (-1).
A Béga Tamásfalvánál 38 (0).
A Temes Módosnál 180 (-36), Torontálszécsánynál 281 (-47).
1095
Meghalt I. (Szent) László magyar király, aki 1077-től uralkodott. Az általa alapított monostorban temették el Somogyváron, majd hamvait Váradra vitték. Szentté avatták 1192-ben.
1506
Meghalt Lisszabonban Martin Behaim felfedező és térképész, az első földgömb megalkotója.
1856
Meghalt Robert Schumann német zeneszerző, a zenei romantika egyik vezéregyénisége.
1890
Auvers-ben (Franciaország) önmagán okozott lőtt sérülés következtében meghalt Vincent van Gogh holland posztimpresszionista festő (Napraforgók).
1905
Jönköpingben (Svédország) megszületett Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd politikus, diplomata. 1953-tól haláláig az ENSZ főtitkára.
1952
Budapesten megszületett Andrassew (Andrasev) Iván újságíró, író.
1756
Megszületett Báró Podmaniczky József politikus, tudományos- és közíró, a londoni Royal Society első magyar tagja.
1883
Megszületett Benito Mussolini olasz politikus, diktátor (1922-43).
1886
Meghalt Adolf Müller magyar származású osztrák zeneszerző, karmester.
1936
Megszületett Elizabeth Hanford Dole amerikai kormánytisztviselő, aki 1983 és 1987 között közlekedési, 1989-90-ben pedig munkaügyi miniszterasszony, 1991-től 1999-ig az Amerikai Vöröskereszt elnöke volt.
Henderson nagypapa csomagot küldött Henderson nagymamának az Egyesült Államokon belül, legalábbis ez állt a küldeményen feladóként és címzettként, a tartalom viszont kábítószer volt.
A csomagot el is vitte a posta a kaliforniai San Diegóból az alabamai Talladegába, ott azonban gyanús lett egy alkalmazottnak, aki értesítette a rendőrséget. Azok egy drogkereső kutyával kiszimatoltatták, hogy kábítószer van a csomagban, és várták Henderson nagymamát. Bejött a papírforma: nagymamából egyszerre három érkezett, de mindhárom férfi volt. A trió – miután átvette a csomagot – azonnal rendőri őrizetbe került.
Henderson nagypapa egyébként 3 kiló marihuánát küldött Henderson nagymamának.