Talán nincs is jogom a NATO tíz évvel ezelőtti légiháborújára emlékezni, hiszen nem voltam otthon, nem voltam potenciális áldozat, nem kellett hallgatnom a szirénákat és a rakétákat. Amikor annak idején Washingtonban azt kérdezték tőlem, hogy támogatom-e a NATO beavatkozását, csak nagy kínnal tudtam válaszolni, mert nem volt egyértelmű válasz.
A jóakaratú ember nem támogathat könnyű szívvel semmilyen erőszakot, így azt a bombázást sem, amelyre egyértelműen tisztességes szándékból, hosszas fontolgatások és halogatások, békés próbálkozások és figyelmeztetések után került sor.
Abban az intézetben, amelyben az amerikai külpolitika legjobb, kormányon kívüli szakértői dolgoznak, és akik között Clinton néhány közvetlen barátja is akadt, kiragasztottam a folyosóra a lebombázott újvidéki hidak óriásfotóit „Köszönjük, NATO!” felirattal. Aki csak az irodám előtt elsétálva megkérdezte, miről van szó, megkaphatta a felvilágosítást: volt városom legújabb látképei ezek, a „békeszerető világ” ajándékaival. Azok is megrendültek, akik egyébként helyeselték a katonai megoldást. A személyes kapcsolat közelebb hozza az amúgy személytelenül száguldó és pusztító rakétákat is, amelyeknek kioldói nem is tudják, hová, kikre küldik pusztító terhüket. Ők csak a kötelességüket teljesítik.
Mint ahogy Orbán Viktor akkori miniszterelnök is úgy érezte, hogy a kötelességét teljesíti, amikor a NATO-újonc Magyarország nevében ugyanazoknak a hidaknak a lerombolását magyarázta a Magyar Szónak az 1999. áprilisi washingtoni NATO-ünnepségen. Azt mondta, tulajdonképpen a vajdasági magyarság védelmében történik a hídbombázás: nem Belgrádban, hanem Újvidéken.
A NATO-főparancsnok Clark tábornok viszont megsúgta, később közzé is tette: a franciák nem engedték a belgrádi hidakat bántani, ezért volt kénytelen a „második legattraktívabb” célpont ellen fordulni. Persze, a franciák! Akik nem is voltak teljes tagjai a NATO katonai kötelékének, azok megvédték a „történelmi szövetséges” Belgrád hídjait.
Csakhogy, csakhogy... semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillantásra látszik. Ne ítélkezzünk könnyelműen mások fölött!
Kissé patetikusnak találom a mai emlékezéseket: senkinek sem jut eszébe elmagyarázni, hogy a NATO nem „Jugoszláviát” (hiszen az akkor már rég nem létezett), hanem a Szerbia által 1991-ben szétrobbantott ország nevét erkölcstelenül bitorló és ezzel történelmileg is kompromittáló Milošević-politikát támadta a rakétákkal.
Azt az elfogadhatatlan belgrádi erőszak-politikát próbálta – nyolc év végtelenül, sőt naivul türelmes módszerei után – végre megállítani, amely összehasonlíthatatlanul több szenvedést okozott a szomszédos „testvérnépeknek” és a kisebbségeknek, mint amekkorát 1999 tavaszán maga volt kénytelen elviselni. Amelynek uszítására a négy vallású, közismerten toleráns, multikulturális Szarajevó polgárai több mint ezer napon át kizárólag életveszély vállalása mellett pillanthattak ki saját ablakukon. Amelynek dúvadjai a környező hegyekben fészkelve távcsöves puskával szedték áldozataikat Szarajevó utcáin. Akik a NATO-rakétákat kilövő professzionális harci pilótákkal szemben nem a kötelességüket teljesítették, hanem papjaik és vezéreik bújtatására saját egykori szomszédaik, sőt barátaik szeme közé néztek – és lőttek! – a belgrádi (és vajdasági!) pénzeken megvásárolt fegyverekből.
Azt a nacionalista gyűlölet-politikát próbálta leállítani a NATO – persze, ágyúval verébre, amikor másként nem ment –, amely szándékosan ellenséget fabrikált a testvérből, ha nem volt képes fölötte „szép szóval” uralkodni. És amely földönfutóvá tett egy kétmilliós kisebbséget, amikor az nem volt hajlandó többé elviselni (hanem inkább vállalta a tízéves csendes ellenállás kilátástalanságát) a lenézett és nyilvánosan gyűlölt utcaseprő-cukrász-pék-népség harmadrendű státusát.
Azt a bulldózer-politikát próbálta megállítani a NATO, amelynek feltartóztatására nem bizonyult elegendőnek a belső erő: sem a maroknyi tisztességes vezető értelmiség, sem az ilyen-olyan célokkal tömegesen tüntető ellenzék.
Pont Vajdaságban ne értené ezt valaki, ahol az egész gyűlölethadjárat – már egy teljes évtizeddel korábban – elkezdődött!? Pont mi, vajdasági magyarok ne értenénk ezt, akik a legszabadabb magyar kisebbségből váltunk egy szétszórt és puszta létében veszélyeztetett etnikai csoporttá!?
De azért van egy fényes pontja is a komor évfordulónak: tízéves a Magyar Szó honlapja! Akkor kezdődött minden, amikor a belgrádi hatalom elrendelte a cenzúrát, és egyesek nem voltak hajlandók olyan feltételek mellett publikálni. A Világhálón nem érhetett utol bennünket a háborús bűnösök rendőrsége, és megszületett a magyarszo.info – ami azóta egy szabad hazai fórummá izmosodott és (sajnos továbbra is lehetetlen körülmények között) megpróbálja tenni a dolgát – hogy többé ne történhessen meg az, aminek(majdnem) utolsó felvonására ma emlékezünk.
Hát ezek után be kell látnom, hogy valóban hiba volt, hogy jobb meggyőződésem ellenére, mégis reagálnom Sass László bejegyzésére. Zoran Šećerov, azaz Rácz Zoltán szólt Önből!
Azzal, hogy engem egy platformra hoz Szakállas Ottóval és a hasonszőrűekkel, teljes tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot, ugyanis a kérdéses időszakban én mindvégig a "másik" oldalon álltam, amelyiken Sass Lászlónak nyoma sem volt... További tájékozatlanságát igazolja, hogy A hídanya halála címen jómagam soha nem írtam vagy publikáltam olyan verset, amilyenre ő utal.
Akárcsak Gulyás Józsefnek, ugyanúgy Sass Lászlónak is megvan a joga, hogy olyan véleményt alakítson ki rólam, amilyet csak akar, ebbe beleszólásom nincs és nem is lehet. A kérésem csak annyi, hogy ha a nyilvánosság elé tárja, akkor maradjon a tényeknél. A vitát a magam részéről lezártnak tekintem, ugyanis Sass Lászlóra még a múlt század kilencvenes éveiből, a Naplós időkből emlékszem, amikor a szépemlékű - a hatalomhoz nehezen köthető - szabadelvű hetilap és Németh Pista bácsi volt az egyik kiemelet célpontja (talán az is az egyik nagy bűnöm, hogy kiálltam akkor Németh Pista bácsi meleltt az Ön ellenében?), s tudom róla, hogy ha valamibe belekapaszkodik, akkor bulldogként addig el sem engedi, amíg vitapartnere hagyja magát provokálni.
Köszönöm Szabó Palócz Attilának, hogy megerősített hitemben, visszaigazolta, hogy az Ő számára, ugyanúgy, mint Szakállas Ottó és Buda Hajnalka számára sincs semmiféle fejlődés, semmit sem tudnak változni; a hatalom imádatának bűvkörében élnek. Tudom, hogy ez kifizetődő dolog, amit az Ön esetében a Képes Ifjúság főszerkesztői székkel honoráltak (amit sikeresen tönkre is tett), de ez bocsánatos dolg volt, hiszen a feleségét a budapesti tudósítói állással jutalmazták. Ami, pedig a verset illeti, én nem az Ön által közölt versnek nevezett csinálmányt ismerem, hanem azt, amire mások is úgy emlékeznek, mint én. Annak a csinált versnek - A hídanya halála - volt a címe. Egyszer majd ha több időm lesz előkeresem, és ha megtalálom, akkor majd én is újra közreadom, ugyanúgy, mint most Gulyás József - kétszeres Híd-díjas költőnk naplójából a következő idézetet: "Szabó Palócz Attila, most olvastam szegényt, elakad a felszínen, rögtön az első centinél, nem jut tovább, lejjebb, üres, ötletezik." (Üzenet-2005)
Anyák
Földanya jusson eszedbe midőn meginog ma a létben,
bősz talaj-sóhajok elnyelik árva szilánkok üvegcse-
tükreit, álmokat írnak a szőnyegek ívlemezére:
őrzi csak ebben a percben is féltve a tétova léptem.
Hídanya jusson eszedbe a könnyel a gyermeke gyászán,
víg Duna járja a táncát a teste köré befonódva,
most evezők csatarásznak el ifjonc álmaid ontva,
egymaguk állnak a hídfők csendben a Hídanya vállán.
Gyarlón fodroz a víz ma is, csak habot és habot hányva,
Földanya nézi a partról, tincsei fodrokat űznek.
Olcsó préda az élete, végtelen égeti máglya,
és ne kövess születést, nem a lét vegyi képlete: üzlet!
Téttelen életek áradatával a napjaid vágyva
láthatod, emberi lelket ad hű anya: lángja a tűznek.
Erről a versről van szó:
Nem szokásom hozzászólni az ilyen fórumokban, így hát máris elnézést kérek mindenkitől.
Most is csak azért teszem, mert nem szeretném, ha Sass László hazugsága velem kapcsolatban, amit a #14-es bejegyzésben állít, bárkiben is rögzülne.
Nem szeretném minősíteni Sass Lászlót, de ez a vers a legkevésbé sem arról szól, amit ő állít.
Még azt hogy, az én börtönképem a várak dohos, vizes , hideg ,patkányos, vizen, kenyéren tengődő, vagy ha tulélte ekor is aszmába halt meg a bünös. De nem a csirketolvajokra gondolok.
Ez nekem nem elégtétel, az engem ért megrázkódtatásokért. Sokkal job körülmények kösz van börtönben mint ahogy én szabadon élek.
Milosevity a dutyiban halt meg, Sesely most is ott van, Karadzsity is nagynehezen odakerült stb. Szóval a nagyja nagyvad már hálóba akadt így vagy úgy!
Tulajdonképpena hidak könnyű celpontnak számítottak, míért nem a háborús bűnösöket vették célba. Azokat méga mai napig sem tudják eltalálni!
Teljesen megértem Purger úr dilemmáját, a bombázással kapcsolatban, mert az embert bármilyen távol is él a szülőföldjétől ezer szállal kötödik az otthoni dolgokhoz, a sikert, vagy a bajt sokkal jobban "megszenvedi", mint az otthoniak (magamról tudom, mert én is éltem évekig Németországban), mert az eseményeket - a mai modern híradás mellet - sem tudják a teljes igazságot megtudni. Ezért nemcsak jogosnak tartom az emlékezését, hanem hasznosnak is, mert így megtudtuk, hogy hogyan is "élte" meg, Amerikában a szülőföld bombázását, és megtudtuk, miért nem bombázták Belgrád hidjait. Számomra, és ahogy tapasztaltam, másoknál is, a szirénázás csak az első napokban jelentett idegesítést, váltott ki nyugtalanító érzést, de később senki rá sem hederített mindenki ment a maga dolgára, a gyerekek külön élvezték, mert nem kellett tovább iskolába menniük. Lehet, hogy idilikusnak hat a kép, de azért a tudatalatti énünket súlyos károsodás érte, az elfojtott érzelmek - hogy nem tudtuk, nem mertük -, kikiabálni a bűnösök neveit, nem mertük nyíltan szidni őket, a bombázás kiváltó okáról nem beszélhettünk; ez maradandó károsodást okozott a kisebbség körében. Ezért van az is, hogy mindenki másként emlékszik, más-más eseményt tart fontosnak, mást akar elfelejteni.Engem - bizonyára azért, mert nem éltem Újvidéken -, a hidak lebombázása nem érintett meg, nem sajnáltam. Az első híd, lebombázása, ami ugye (egy héttel a támadás megkezdése után történt) dühitett, dühös voltam Milosevicre, hogy még mindig nem látja be, hogy ezekkel nem lehet packázni, hogy ezek mindent - amit elterveztek -, lefognak rombolni. A hidak lebombázásáról még az maradt meg az emlékezetembe, hogy Szabó Palócz Attila írt egy verset, amelyben a hidakat értékesebbnek tartja, mint az embert....
.gif)
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP 
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.
Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.
Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.
Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.
Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.
Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:
– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?
– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.
.gif)
