2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Radovan Hollywoodba megy

Karadžić legenda akar lenni. És ezt a célt a kor szellemében igyekszik megvalósítani

site

Miközben Karadžić rejtőzködésének hosszú évei alatt a nép körében legendák keringtek arról, hol lehet, hogyan csúszik ki az őt keresők kezei közül, addig ő maga egy egészen más, mondhatni trendibb image-t épített fel magának. Egy olyat, amelynek köszönhetően a nagyvilág is felfigyel rá.

A boszniai szerbek volt vezetőjének a pszichikai állapotáról sokat lehet vitatkozni, ezt hagyjuk a szakértőkre. Azonban egy biztos. A leáldozott csillagú politikus van annyira introvertált, egoista beállítottságú, hogy feltételezhessük róla, szilárdan eltökélte, legenda fog lenni. De nemcsak az őt istenítő és megértő szerbek körében, hanem világszerte. Ezért úgy döntött, két párhuzamos fronton tesz az ügy érdekében. Egyrészt hosszú évek óta hallhatjuk a boszniai elzárt hegyi falvak lakóinak szájról-szájra adott regéit a hős Radovanról, aki a hegyekben rejtőzködik és emberfeletti módon csúszik ki üldözői kezei közül. Erről számtalan „sláger” született az egyhúros hegedűnek is becézett guszlán.

Karadžićnak azonban ez kevés. Ő a nagyvilág szemében is legenda kíván lenni. Ehhez pedig a leghatásosabb hipnotikus eszközt vette célba, a filmet. Ezért - nyilvánvalóan nem egyedül – kiépítette most felfedett image-ét, a nagy szakállú, hosszú hajú gurut, aki mindannyiunk orra előtt jár-kel, gyógykezel, meccsekre jár, miközben mindenki őt keresi.

Mindaz, ami néhány napja történt letartóztatása óta lejátszódott, az egész médiakíséret, a felfedett, vagy felfedetett epizódok Karadžić életéből pontosan olyanok, mintha egy jól megtervezett hollywoodi forgatókönyv játszódna le előttünk. Az önmagát álcázó Karadžić, a kocsma, ahol a saját fényképe alatt guszlázik, új szerelmese, a Zomborban, Kikindán meg ki tudja még hol vitaesteken fellépő csodadoktor, aki mellesleg egy szaklapban is publikált, internetes oldala volt, emellett a legutóbbi hírek szerint Milanóban az Inter és a Lazio focimeccsét is megnézte... Mindezek az epizódok ideálisak egy amerikai szuperprodukcióhoz, aminek köszönhetően valóban az egész világ megismerné Karadžićot, aki nagyjából a film vetítésével egy időben Hágában harcolna önmaga és leigázott, becsapott népe igazáért.

Persze mindez csak találgatás, de látva, hogy nyugati tévéstábok valósággal elárasztották Belgrádot és Mekkakánt zarándokolnak azokra a helyekre, ahol az eddigi hírek szerint Karadžić megfordult, nagy a valószínűsége, hogy az ütős téma után vadászó hollywoodi filmesek nem hagyják ki ezt a témát. Ilyen módon pedig a több ezer bosnyák haláláért felelős Karadžić a 21. század technológiai vívmányait kihasználva lehet halhatatlan.

Hozzászólások (17) Szóljon hozzá Ön is!
2008. augusztus 04. 20:28 | #17

Sajnos nagyon rovid lene a film- ha Srebrenican a ket rokat ell engednek ! Inkab az Angol Kiraji roka vadaszatot valasztanam !~

2008. augusztus 04. 16:32 | #16

Valóban kár volt elvinni Hágába... Csak át kellett volna szállítani ide, a közeli Srebrenicába, szabadon engedni és forgatni egy dokumentum (v. esetleg akció???) filmet. Itélkezzen felette a nép, ne az a "kapitalista" Hága és így még népszerűsítik is! Na, az előbbi lenne az igazi film, főleg ha kaszkadőrök nélkül sétálgatna Mladittyal, mint anno... :) Hűűű, de gonosz vagyok! Vagy nem is én vagyok a gonosz, hanem az akiről most filmet is szeretnének készíteni??? :))

2008. augusztus 01. 19:16 | #15

Gondolkozvan !!! Lehetseges volna ez !!

A MEDVE BARLANGABOL KI RUGOT ROKA . cimu film ?

2008. július 31. 09:28 | #14

Akkor az új fim címe lehetne Róka medvebőrben például :-)

2008. július 30. 17:29 | #13

Egy amerikai film létezik Rókavadászat címmel, amelyben számtalán utalás található Karadžićra. A sztori lényege, hogy három újságíró vág neki a bosnyák hegyeknek, hogy kézre kerítsék a szerb háborús bűnöst.

DVD-n szerintem meg lehet vásárolni bármelyik piacon

2008. július 30. 11:24 | #12

Most konkrétan utazó film készülhetne. Csak a célvárost tévesztette el, Hollywood helyett ugyanis Hágába vitték.

2008. július 29. 09:15 | #9

A siker nem garantált a filmnek.mivel ez a téma csak minket érdekel a többi néptől jobban

2008. július 28. 20:26 | #8

Radován, Radován...
Nyáron mikulásnak öltözni?
Naná, hogy lebukott.
"Alternatív gyógymódot" javasolnék neki.

Ha ez az ára a hallhatatlanságnak, akkor vállalom az elmúlást.


2008. július 28. 20:23 | #7

Az a legnagyobb baj hogy sztaroljak es kit a fenet erdekel hogy milyen multtal rendelkezik .Ritkan esik arrol szo hogy az amit eddig veghezvitt ez torvenyellenes .Az mindegy hogy mit beszelnek az emberrol jot vagy rosszat csak az a fontos hogy foglalkozzanak vele.Felettebb erdekes hogy minden nap felszinre kerul egy apro kis reszlet amit a szerb media szaftossan talal .Szappanopera ala Srbija.Mar a konnyem is kicsordult.bruhuhu

2008. július 28. 20:02 | #6

Lehet hogy Holly Wood es Filmet keszit rola ? A Hamis szerbiarol mint az O Dr. Guru tanitasara, Majd kiderul a Guru hamisaga !! Menyi szazalekot fog kapni a filmert ? ES a megszenvedet csaladok ???


Oldalak: 1 , 2
KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.

Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.

Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.

Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.

Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.

Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:

– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?

– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -