Radikális belső viharok

Miután egyénileg 2003 óta harmadszor kapták a legtöbb szavazatot parlamenti választáson és ezúttal is ellenzékbe szorultak, a radikálisok soraiban is egymással ellentétes hangok hallhatóak. A helyzet hasonló, mint néhány éve a szocialistáknál: hagyják, hogy továbbra is Hágában ülő vezérük diktáljon, vagy kezükbe veszik a dolgok irányítását, a realitásokat szem előtt tartva.

A radikálisoknak, kilencvenes években történt megalakulásuk óta egyik alapvető ismertetőjelük a pártfegyelem volt. A szerbiai politikai színtér többi pártján belül viták voltak, szakadások, megosztottságok, e szervezet azonban mindvégig egységes volt, egyetlen kételkedő hangot sem hallhattunk. Rossz nyelvek szerint ezt a fegyelmet tűzzel-vassal tartották fenn, szó szerint. Egy történet szerint a párt egyik tagja kiválni készült és önálló pártot alakítani, őt egy kemény fémtárggyal győzték meg, hogy ne tegye.

Mindettől eltekintve, az SZRP ereje éppen ebben az egységben és egyszólamúságban volt. Az első jele annak, hogy náluk sincs éppenséggel kolbászból a kerítés, az a Maja Gojković leköszönt újvidéki polgármester esete volt, aki önálló listájával a májusi önkormányzati választásokon alaposan meg is nyirbálta a párt szavazótáborát.

Azonban, miután a legutóbbi parlamenti választásokon a párt jól szerepelt, és egyénileg ismét a legjobb eredményt érte el (mivel az első helyen végzett Európai Szerbiáért koalícióban a DP mellett ott volt még a G17 Plusz, a Szerb Megújhodási Mozgalom, a VSZL meg Ljajić bosnyák pártja is), ennek ellenére, mint az már a választások éjjelén valószínű volt, ma pedig már biztos, hogy ezúttal sem tudják megszerezni a hatalmat, Tomislav Nikolić kiborult és kipakolt.

Az egyébként „örökös másodiknak” nevezett pártalelnök ekkor elmondta, Šešelj a háta mögött egyezett meg Koštunicával arról, hogy a két párt által alakítandó esetleges kormány első embere a Szerbiai Demokrata Párt elnöke legyen. Nikolić joggal sérelmezte, hogy a pártvezér őt megkerülte, az általa a radikálisok felemelésébe fektetett munka ellenére. Mert vitán felül áll, hogy a párt 2000. októberét követő időszakban történt felemelkedése, az elkötelezett radikális Nikolić érdeme. A radikálisok a néhai Đinđić 2003 márciusában történt meggyilkolását követően ez év novemberében tartott elnökválasztásokon törtek a csúcsra, ekkor Nikolić 1 166 896 szavazattal, a leadott voksok 46,23 százalékával előzte meg a demokraták jelöltjét Mićunovićot. A radikális jelölt csak azért nem lett elnök, mert akkor még a Milošević által alkotott törvény volt hatályban, amely szerint legalább 50 százalékos részvétel szükséges a választás sikerességéhez. Innentől kezdve a két azóta tartott elnökválasztás igazi sikersztori számukra. Nikolić a 2004-es választások első fordulójában ugyan csak 954 339 szavazatot kapott, de a két héttel későbbi második fordulóban már 1 434 068-an szavaztak rá. Az idei év januárjában ezt is képes volt túlszárnyalni. Az első fordulóban 1 646 172 szavazatot kapott, a második fordulóban azonban túlszárnyalta a kétmilliós határt is, összesen 2 197 155 vokssal.

Az ebben az időszakban tartott három parlamenti választáson szintén fokozatosan javítottak eredményükön. Így 2003 decemberében 1 069 212 szavazatot kaptak, a leadott voksok 27,7 százalékát, a tavaly januári parlamenti választáson 1 152 854 voksot gyűjtöttek be, ez százalékban 28,7, míg idén májusban erre is rá tudtak tenni egy lapáttal és összesen 1 219 436 szavazatot kaptak, vagyis 29,1 százalékot.

Az elmúlt öt évben tehát a párt ereje, befolyása folyamatosan növekedett és ez jelentős mértékben Nikolić érdeme. De ne gondolja senki, hogy ez az eredmény azt jelenti, hogy a „gyilkosok köztünk járnak” vagyis Szerbiában másfél-kétmillió nagyszerb nacionalista van, akik alig várják, hogy visszafoglalhassák a szent szerb területeket. A pártvezetés kettős játéka következőképp néz ki: az ilyen gondolkodású szavazókat párt közelben tartja Šešelj, aki a hágai tárgyalóteremben káromkodik, a bosnyákok és a horvátok sírján táncol, tagadja a népirtás tényét és dicsőíti a háborús bűnösöket. Ezzel szemben Nikolić a nehéz életkörülményekről beszél, a korrupció felszámolásáról, új munkahelyek létesítését ígéri, mint olyan ellenzéki erő, akinek erre már 8 éve nem volt lehetősége. Ráadásul a legjobb amerikai kampánycégekkel dolgozik, és elmondható, hogy Nikolić januári elnökválasztási kampánya és a párt májusi kampánya egyaránt színvonalas volt.

Az „örökös másodiknak” még egy fontos érdeme van. A 2008 januári választásokig a radikálisokra elsősorban az idősebbek és a kevésbé képzettek szavaztak, így a másik oldal receptje egyszerű volt: mozgósítani a fiatalokat. Minél nagyobb volt a részvételi arány, annál gyengébbek voltak a radikálisok. Az idén viszont már nem így volt. A nagyobb részvételi arány nekik is növekedést jelentett. És úgy kor, mint képzettség tekintetében minden szinten.

Ennek ellenére, az idén májusban a győztes koalíció mögött az elvárásoktól gyengébben szerepeltek, több olyan régióban, elsősorban Vajdaságban katasztrofálisan szerepeltek, amelyek eddig a bázisuknak számítottak.

Nikolić fent említett „siratójában” ezt a kudarcot a Šešelj-Koštunica paktum kontójára írta. Meglátása szerint a polgárok elfordultak az ország legerősebb pártjától, miután az lemondott a kormányfői székről. Ugyanakkor jelezte, a radikális párt komoly belső változások előtt áll. Arról van ugyanis szó, hogy lassan e pártnál is hasonló helyzet alakul ki, mint korábban a szocialistáknál, akik néhány év után kénytelen voltak ellentmondani vezetőjüknek. Milošević ugyanis a Hágában, elszigetelve töltött évek után már a realitásoknak ellentmondó parancsokat osztogatott, aminek végül a pártvezetés ellenszegült.

Šešelj immáron öt éve ül a scheveningeni fogdában, ez alatt az idő alatt viszont sok minden változott Szerbiában, amit a telefonbeszélgetések és tudósítások alapján nem érthet meg teljesen. Éppen ezért a pártnak le kell állnia és átgondolni a folytatást. Nem valószínű, hogy szakadásra kerülhet sor, sokkal inkább megtörténhet, hogy amennyiben a honi valóság úgy kívánja, ellenszegülnek vezérük akaratának. Mindenesetre, 2008-ra végre megtört e párt felfelé ívelő sikertörténete, és megmaradásuk érdekében kénytelenek lesznek korrigálni eddigi irányvonalukon. Akár az európai integrációk elfogadásával is.