„A szó veszélyes fegyver”

A szerbiai társadalom jelenlegi állapotának kórképe a tény, hogy a belgrádi média csak ezen a héten, három héttel a választásokat követően kapta fel és kreált szenzációt a Magyar Koalíció választási programjának az autonómiakoncepcióra vonatkozó részéből, szakadár törekvésként feltüntetve azt. Egyébként maga a választási program ezt magyar többségű multietnikus régiónak nevezi. De hát a bejáródott reflexek...

„A szó veszélyes fegyver.” Azért helyeztem idézőjelbe a címet, mert meggyőződésem, hogy idegen gondolatok, idegen elme szüleményének sajátként való felhasználása legalább akkora bűn, mint mondjuk a bankrablás. Ez az, amit sajnos a vajdasági magyar újságírás egyik-másik részvevőjével sem tanítottak meg. Az idézet a magyar könnyűzene egyik legfontosabb zenekara, az Illés egyik dalának a címe, amely alaposan megtapasztalhatta a rendszer irányából a kimondott szó következményeit.

Azt mindannyian tudjuk, milyen veszélyes „fegyverként” hathat a kimondott szó. Megtapasztalhattuk korábban, a ma már megérdemelt helyükön lévő (nyugvó) népvezérek által tudatosan időzített bombaként robbanó szavak az egész térséget felperzselték, népeket ugrattak egymásnak, mértéktelen, féktelen gyűlöletet váltottak ki. Ezek kivétel nélkül jól időzített verbális „lövések” voltak, amelyeket eszmei szerzőik okosan dolgoztak ki és pontosan ott került sor a detonációra, ahová kiötlőik szánták őket.

„A szót hallgatják, ki tudja, ki hogyan érti. A szót olvassák, ki tudja, ki mire gondol.” Akaratlanul ezek a sorok jutottak eszembe, a hét folyamán, amikor a szerb nyelvű média Pásztor Istvánt idézte és a magyar területi autonómiáról cikkeztek. Érzékeny pillanatban került választási programba e koncepció, mindannyian tudjuk, Koszovó ügye „még meleg”, ráadásul Szerbia kötéltáncot lejt. Vagy átjut a túlpartra, Európába, vagy visszazuhan a mélybe, miközben egyesek rázzák rendesen a kötelet, védőháló meg nincs. Ezért is fontos, hogy magát a koncepciót a többségi nemzet felé a megfelelő módon definiálják, annak lényegét magyarázzák el.

Hiába áll a programban szó szerint az, hogy „A Magyar Koalíció határozott célja egy szabadkai székhelyű régió, a Magyar Autonóm Körzet megteremtése, amely Ada, Csóka, Kishegyes, Magyarkanizsa, Óbecse, Topolya, Törökkanizsa és Zenta községeket és Szabadka városát ölelné fel. Az így létrejövő magyar többségű multietnikus régió ötvözné a magyar közösség etnikai alapú területi autonómia iránti igényét a modern európai regionalizmus eszméjével.” És hiába tette ehhez hozzá Pásztor ezekben a napokban, hogy „ez egy multietnikus régió lenne, nem pedig egy magyar régió. Itt ugyanis horvátok és szerbek is élnek. E területileg autonóm régió hasonló státust élvezne, mint bármely más szerbiai régió.” Ha a reflexek beindulnak, ha a megfelelő szó „fegyverként” felhasználva célba ér, az ésszerű magyarázat már nem sok ember tudatáig jut el (fotó: Molnár Edvárd)

Ha a reflexek beindulnak, ha a megfelelő szó „fegyverként” felhasználva célba ér, az ésszerű magyarázat már nem sok ember tudatáig jut el. Ha elhangzik a kifejezés: „területi autonómia” a „jó, öreg” kilencvenes évek szelleme vetül az emberek elé. Ezúttal nem a koncepció tartalmára, annak a magyarság részéről való fogadtatására, megvalósíthatóságára, illetve időzítésének pillanatára szeretnék kitérni, hanem arra, milyen reakciókat vált(ott) ez ki a többségi nemzet körében. Alapvetően két kategóriába sorolnám a szerbeket, azokra, akik a szűkebb Szerbiában, szigorúan egynemzetiségű közegben élnek és azokra, akik a szóban forgó régió lakosai.

A szerb társadalom autisztikus jellegéből kifolyólag az első csoportba tartozó szerbek úgy tekintenek az itt élő magyarokra, mint valami egzotikus állatfajra, olyanokra, akik minimum a dinoszauruszok korából maradtak(?) itt, szerb(?) területeken. Ők azok, akiknek nagy része Milošević mellett állt, ma pedig Šešelj hívei, akik az autópálya szélén állva üdvözölték a hadba induló JNH-s tankokat. És akik örvendeztek Vukovár, Knin és a többi „szerb város” felszabadítása miatt. Mindezen okokból kifolyólag ők azok, akiket a területi autonómiának a puszta említése is olyasmire asszociál, hogy „ezek a szeparatista magyarok a hasonló „siptárokhoz” képest arra készülnek, hogy leváljanak Szerbiáról.” Merthogy a mindenféle SAO Krajinák esetében pontosan ez volt a forgatókönyv. Azoknak eszük ágában sem volt Horvátország autonóm régióikén létezni, ergo: a magyarok is el akarnak szakadni.

A "felszabadított" Vukovár vasútállomása. Sokaknak ez jut eszébe a területi autonómiáról

A másik csoport, a toleránsabbak, akik itt élnek velünk, akikkel ismerjük egymást, ők minden bizonnyal nem fogják fel ennyire drámaian a helyzetet. Viszont minden zsigerükkel ellenszegülnének egy olyan megoldásnak, amelynek következtében Szerbia szerb nemzetiségű lakosaiként egy adott területen kisebbségi sorsba kerülnének. És józan ésszel közelítve e törekvéshez, mindenképpen elleneznek egy olyan megoldást, egy olyan politikai opció helyzetbe kerülését, amely esetleg etnikai feszültségekkel fenyegethet.

A szó veszélyes fegyver. Okosan kell használni. A megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő módon kell élni vele. Mert igen könnyen elsülhet visszafelé.