Barikád vagy cukormáz?

Vérmesen küzdöttünk egymás ellen, mi akik a barikád egyik illetve másik oldalán álltunk. Mostanra azonban kiderült, hogy igazából nem is volt barikád. Ezt a nyolcvanas években népellenségnek számító rockzenész Nagy Feró nyilatkozta egy tévéműsorban, hozzátéve, hogy ő, aki jobboldali zenész, ma már bármi gond nélkül leül baloldali érzelmű kollégáival és elbeszélgetnek. A történet magyarországi, de nagy valószínűségekkel, hogy egy népszerű frázissal éljünk, „határokon átívelő”. És tényleg, Szerbiában vannak egymással szemben álló felek vagy mindez csupán színjáték?

Egy szerbiai politikai elemző nemrégiben hasonló kijelentést tett. Az ő tolmácsolása szerint ugyanis az ami ebben az országban, a politikai színtéren zajlik, szintén egy olcsó bohózat. A pártok egy olyan, nagyobb jellegű színjáték szereplői, amelyeket a háttérből irányítanak. Konkrétan kimondva: az üzleti élet tájkunnak, vagy mogulnak nevezett szereplői és a biztonsági szolgálatok.

Nyolc év után immár ténynek tekinthető, hogy az október 5-i események utáni hatalomátvétel legnagyobb mulasztása az volt, hogy a biztonsági szolgálatokat bántatlanul hagyták. Rade Marković a szolgálat akkori teljhatalmú ura, aki a kilencvenes évek politikai gyilkosságai miatt megérdemelt börtönbüntetését tölti, a hatalomváltás után Koštunica jóvoltából hónapokig maradhatott a helyén, ahol megsemmisítette a terhelő bizonyítékok jelentős részét.

Tulajdonképpen, és ezt is kimondták mások, korábban, magát október 5-ét is részben e szolgálatok készítették elő, miután Miloševićet úgymond „elhasználták”. Így megszakítás nélkül, a háttérből a politikai életet ezek a szürke eminenciások irányították. A hatalomban részt vevő emberek csak bábuk voltak, őket időnként, miután valamilyen okból használhatatlanokká váltak, lecserélték, helyükre újak jöttek, csupán a „bábmester” volt változatlan. Az egyetlen ember, aki a mindenható irányítóknak ellen mert szegülni, az Zoran Đinđić volt, aki ezért életével fizetett.

Ahhoz képest, hogy amikor a kép készült, Čeda Jovanović és

Az is kiszivárgott, hogy a most zajló kormányalakítási tárgyalások során a modernizálással kacérkodó szocialistákat bizonyos korábbi cselekedeteiket tartalmazó titkosszolgálati aktákkal igyekeznek a megfelelő (értsd: népnemzeti-radikális) irányba terelni. Ezeknek a struktúráknak nyilvánvalóan nem hiányzik holmi EU, a maga jogszabályaival, az információk szabad hozzáférhetőségével meg hasonlókkal, ami őket gyengítheti, vagy leránthatja róluk a leplet.

Nem kevésbé jelentős az üzleti élet befolyása sem a politikai életre. Az, hogy az orosz minta alapján tájkunoknak nevezett „sikeres üzletemberek” nagyon is beleártják magukat a politikába és azt a nekik megfelelő irányba igyekeznek terelni, leginkább az itthon kegyvesztetté vált Bogoljub Karić példája igazolja. A Karić-birodalom teljhatalmú ura, aki Milošević dedinjei szomszédjaként együtt kávézott a néhai elnökkel, a hatalomváltás után is biztosította pozícióját. Egy idő után azonban megnőtt az étvágya, és ő szeretett volna lenni a szerb Berlusconi, ezért pártjának úgy biztosított parlamenti frakciót, hogy egész egyszerűen megvásárolt néhány képviselőt. Ő ma már Moszkvában éli életét, feltehetően az országból kivitt pénznek köszönhetően zavartalanul.

Mindenesetre az ő példája a legfőbb bizonyítéka annak, hogy a szerb üzleti élet legnagyobbjai nagyon is ott vannak politikusaink háta mögött. Közülük a legügyesebb minden kétséget kizáróan Miroslav Mišković, aki hiper-, szuper- mega- meg minimarketjeivel számos városban monopolhelyzetben kereskedhet. Nyilatkozatokat nem ad, ügyletei nem szivárognak ki. Hozzá hasonlóan vannak még néhányan, akiknek tökéletesen megfelel a jelen helyzet, az ország tranzíciós helyzete, a külföldi beruházók távolmaradása, az uniós út akadályoztatása, mert így konkurencia nélkül terjeszkedhetnek. És a háttérből természetesen ők is a saját javaikért lobbiznak.

Egy ilyen helyzetben magától értetődik, hogy a szószék előtt egymás ellen acsarkodó politikusaink is a parlamenti üléstermen kívül igen jól megértik egymást. Számos tabu ledőlne, ha egy-egy tévékamera a parlamenti ülések szünetében a Képviselőház folyosóján vagy a parlamenti étteremben felvenné, ki kivel cseveg és milyen stílusban. Mellékelt képünk akkor készült, amikor Maja Gojković még „gyakorló” radikális volt. Čeda Jovanovićot ez szemmel láthatóan nem zavarta, a szívélyes pezsgővel elegyített csevegésben.