– Ne izgulj, Tematild, majd eszünk helyette hússalátát. Merthogy százötven dinárért vehetsz egy fél kiló gyesznóhúst is. Hacsak a húsárak is nem mennek az égbe.

– Én is megdöbbentem a múlt héten bekövetkezett piaci árrobbanáson – szóla a Zacsek. – Meg is kérdeztem az egyik ipsét, hogy honnan van a paradicsom, amiért kétszáz dinárt kért, úgy, hogy a szeme se rebbent, talán Dél-Amerikából? Nem, mondta, innen, Futakról, csak beleszámolta a benzint, az adót meg a jégesőt, ami tavasszal elverte a palántákat.

– Ez csak átmeneti áringadozás, Zacsek – csillapíta atata. – A kormány biztosan interveniálni fog némi importáruval, és megállítja ezt az inflációs tendenciát.

– Ne röhögtessen már, Gyula zomzéd! – kontráza a Zacsek. – Nem olvasta, hogy mindenki szabadságra ment, a miniszterek, a honatyák, és valahol a görög tengerben lubickolnak? Kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy két Metaxa között interveniáljanak. Csak a Borisz elnök járja az építőhelyeket, és arról nyilatkozgat, hogy sehol se építenek annyi hidat, mint Szerbiában. Vagy hogy az egész ország egyetlen hatalmas építőtábor. Ha őt hallgatod, azt hinnéd, hogy a Paradicsomban élünk! Legalábbis virtuálisan.

Jaés a párizsi Louvre-ban hárman állnak az Ádám és Éva kiűzetését ábrázoló festmény előtt: egy angol, egy helybeli francia és egy szerb.

– Nézzék ezt az elegáns, tartózkodó kifejezést az arcukon – mondja az angol. – Teljesen biztos, hogy Ádám és Éva angol volt.

– Ugyan, nézzék, milyen szépek. Emellett teljesen meztelenek, így biztos, hogy mindketten franciák voltak – így a francia.

– Önök tévednek. Nézzék meg jobban a képet! – mondja a szerb. – Nincsen ruhájuk, egyetlen ételük van, az alma, ennek ellenére azt hiszik, hogy a Paradicsomban vannak. Biztos, hogy szerbek!

Ámde a héten az is kiderült, hogy a Sejsej vajdáék viszont minket, manyinás magyarokat akartak kiűzni az itteni Paradicsomból. Eddig se volt titok, de a vajda legújabb könyvében közre is adta az állambiztonsági szolgálat erre vonatkozó jelentését.

– Jól betette a Sejsej a kiskaput a volt helyettesének, a sírásó Tómónak! – kuncoga a Zacsek. – Aki most mindenáron haladónak próbálja feltüntetni magát, közben kiderül, hogy a kilencvenes években ő is azt hangoztatta, hogy a magyarok meg a horvátok számára nem lesz hely Szerbiában, ha ők jutnak hatalomra.

– A Tómó legalább halad a korral és kijavítja hibáit – jegyzé atata. – Csak a Jeremics ragaszkodik a koszovói rezolúciójához, mint részeg a karóhoz. Pedig most már kénytelen beismerni, hogy lehetetlen vállalkozás elfogadtatni a szerb javaslatot az ENSZ-közgyűlésen. Vagyis úgy fog járni, mint Sziszifusz.

– Szegény Jeremics! – sajnálkoza amama. – Nem is csoda, hogy ilyen csúnya betegséget szedett össze, amikor többször is körberepülte a Földet, hogy agitáljon. Képzelem, milyen szállodákban kellett laknia!

– Matild, ne beszélj szamárságot! A Sziszifusz nem az a betegség, amire te gondolsz, hanem egy ógörög hős, akit arra ítéltek az istenek, hogy egy hatalmas követ görgessen fel a hegyre, ami folyton visszagurult. Ezért nevezik a hiábavaló fáradozást sziszifuszinak. Ilyen helyzetbe került a szerb diplomácia is.

– Helyzet, nem helyzet, de én kikaparnám a szemed, Tegyula, ha sziszifusszal jönnél haza külföldről! Nem tudom, hogy ez a szerencsétlen Jeremics is mit fog mondani a feleségének? Hogy ne haragudj, drágám, de elszúrtam a rezolúciót, és csak sziszifuszt hoztam neked?

– Ennek a kijelentésnek csak az volt a célja, hogy felkészítse a közvéleményt a kudarcra – világosíta atata. – Aztán majd kitalálják, hogy az egészért nem a külügyminisztérium, hanem a gaz imperialista nyugatiak a hibásak.

– Nem tudom, mennyi időre lesz szükségük, hogy végre belássák, hogy tévúton haladnak, és elfogadják a liberális Csédó ajánlatát – szóla a Zacsek. – Akinek van bátorsága kijelenteni, hogy bizony el kell ismerni Koszovó függetlenségét, ha jót akarnak az országnak és az ottani szerbeknek.

– Azt hiszem, Zacsek, hogy a Csédó is sziszifuszi feladatot vállalt – legyinte atata.

Jaés találtam két tanulságos történelmi kijelentést.

Sziszifusz felesége:

– Hagyd már a francba azt a követ! Azt akarod, hogy az egész világtörténelem rajtad röhögjön?

Kolumbusz Kristóf felesége:

– Nem érdekel, mit fedeztél fel! Inkább hoztál volna nekem ajándékba valami kis ékszert!

PISTIKE, virtuális hídépítő és lubickoló Sziszifusz