Amama egész héten azon sóhajtoza, hogy már megint elviharzott egy év, amikoris mindenki öregebb lett: atata, a szomszédok meg a zösszes barátnői. Még szerencse, hogy ő egészen jól tartja magát.
-Hallottad Tegyula, hogy hogy dícsérte az alakomat a Takács szomszéd szilveszterkor? Azt mondta, hogy semmit se változtam, és most is úgy nézek ki, mint egy harminc éves hajadon. Te mikor mondasz nekem ilyen szépeket?
-Majd akkor, Tematild, ha én is olyan vaksi leszek, mint a Takács. A múltkor betért az optikushoz, és megkérdezte: van-e hatos lencséjük? Mire azt a választ kapta, hogy neki nem hatos, hanem legalább nyolcas lencse kell. Honnan tetszik tudni?, csodálkozott a Takács. Onnan, hogy a kirakaton át jött be.
-Az én anyósom is folyton az optikusokat járja – jelentkeze a Zacsek. –A fél nyugdíját dioptriákra költi.
-Talán speciális szemüvegre van szüksége a kedves anyósának? – érdeklőde amama.
-Á, dehogy! Csak divatozni akar. Hallotta a barátnőitől, hogy a bifokális szemüveg milyen remek dolog. Erre ő is csináltatott magának egy ilyen méregdrága okulárét, ami többe került, mint a két téli gumi az autómra. Közben meg folyton orra bukik vele.
A Zacsek unokaöccse Szegeden inaskodik egy optikusnál, aki beavatta az eladás titkaiba.
-Amikor a vevő kiválasztott egy szemüveget, és az árat kérdi, te azt mondod: tízezer forint. Ezután figyeled a reakcióját. Ha nem szörnyed el, akkor hozzáteszed: természetesen a lencse még ötezer. Ha még ezt is elviseli, akkor azt mondod: darabonként.
De amama szerint újévtől már nem érdemes átjárni vásárolni se szalámiért, se sajtért, se szemüvegért, mert minden megdrágult és a szegediek is inkább a szabadkai ócskapiac felé veszik az irányt.
-Miből gondolod, Tematild, hogy megcsappan az érdeklődés az anyaországi bevásárlások iránt? – csodálkoza atata.
-Na hallod, Tegyula, amikor huszonhét százalékra emelkedett az áfa! Nálunk a piacon ezt nagyon számon tartják a sverckommercialisták. Jobban ismerik a magyar piaci viszonyokat, mint a pesti kereskedelmi miniszter.
-Szegények, ők sem dicsekedhetnek az uniós tagság előnyeivel – bólogata a Zacsek. –A tavalyi évre ígért szárba szökkenés helyett ne mondjam, hogy mibe zökkentek. Ahogy a hírportálok szókimondó blogbejegyzéseiben olvasom.
-Zacsek, maga nem veszi figyelembe a súlyos objektív körülményeket meg azt, hogy a komisz valutaalap mindenáron büntetni akarja az Orbán-kormányt unortodox gazdaságpolitikája miatt. Ezért aztán nem csoda, ha nem jönnek be a növekedési jóslatok.
-Ortodox vagy unortodox, nekem az teljesen mindegy, hogy milyen templomba járnak – kontráza a Zacsek. –Én csak azt látom, hogy ott is egyre több több a csóró, ott is sorban állnak az ingyenkonyha előtt a munkanélküliek, a kormány pedig ugyanúgy a külföldre hárítja a felelősséget, mint annak idején a Zlóbó. Neki is mindenért azok a fránya nyugatiak voltak a hibásak, akik összeesküdtek a nemzeti politikája ellen.
Ámde a Dacsics Ivica végre bevallotta, hogy a Zlóbó zoccialistái sok bajt okoztak a népnek, és bocsánatot is kért!
-Milyen szép eme vezetőtől, hogy így, szerb karácsony előtt kiöntötte a lelkét és elnézést kért a felebarátoktól – sóhajtoza amama. –Lehet, hogy jó keresztényként tőlünk is bocsánatot kér majd a mozgósítások miatt.
-Csak ne hatódjál meg, Tematild! – inté őt atata. –Megnyugtatlak, nem a keresztény lelkülete vezérelte, amikor bocsánatot kért a pártja által a 90-es években okozott problémákért, ahogy mondta, hanem a közelgő választások. Egyszerre földre szállt angyal lett belőle, hátha elfelejtjük a háborúzásukat, a győzedelmes szlavóniai és boszniai hódításokat.
-Ami nem sikerült a Zlóbónak meg a Seseljnek, azt megcsinálta az amerikai Fox televízió! – kuncoga a Zacsek.
-Milyen butaságokat hord itt össze, zomzéd? – csodálkoza atata.
-Nem butaság, mert a híradójukban közölt térképen Szerbiához csatolták fél Közép-Európát, a magyarokkal, a szlovákokkal, a csehekkel meg az osztrákokkal együtt. Képzelem, hogy milyen boldog volt a hágai cellájában a Sejsej vajda!
Jaés a Sejsej Vójó unalmában betér a scheweningeni börtön könyvtárába.
-Mondja, megvan maguknak a Nagy-Szerbia c. könyvem? Szeretném újra elolvasni.
-Sajnálom, Seselj úr – válaszolja a könyvtáros. –Tudományos-fantasztikus műveket nem tartunk.
PISTIKE, unortodox csóró és komisz optikus
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
(fotó: AP)
(fotó: Beta/AP)
A mai középkorúak generációja valamiféle megszokásból még udvariasan, csöndben végighallgatja a hosszúra nyújtott szónoklatokat, megnyitóbeszédeket. A mostani általános iskolások és középiskolások viszont egyszerűen nem tolerálják azt, hogy valaki hosszasan ,,szövegel'' a színpadon vagy a szónoki emelvényen. Egy perc után elkezdenek egymás között pusmogni, halkan beszélgetni, türelmetlenül fészkelődnek, mocorognak a helyükön. Unatkoznak, mégpedig látványosan.
Persze amikor arra gondolok, hogy végigálltam már sokadmagammal olyan kiállításmegnyitót, amelzen a nyugalmazott egyetemi tanár 42 (!) percig olvasta fel a szövegét, s többet megtudtunk a méltató életéről, mint a művész munkásságáról, akkor azt mondom, igazuk van a fiataloknak, hogy nem hajlandók az üres szócséplést végighallgatni, s ennek nem túl udvariasan hangot is adnak. S bizonyára ugyanígy vélekednek mindazok, akik kénytelenek voltak hosszúra nyújtott politikusi okoskodásokat végighallgatni (s egy bizonyos életkoron felül mindenkinek kijutott már ebből). Másrészt viszont riasztó is ez a fiataloknál tapasztalható türelmetlenség. Term;syetesen megvan erre a magyarázat: a mai ifjú nemzedék ahhoz szokott hozzá, hogy a tévében őrületesen pergő képekkel, maximum három percben értesül a világ eseményeiről. Ha valami ennél hosszabb, már elkalandoznak gondolatai, szétszóródik a figyelme. Ez felületességre is szoktat, mert 3 percben nincs idő elmélyülni a dolgokban. Persze, ezzel megfosztják magukat attól a csodálatos érzéstől, amelyet akkor élünk át, amikor egy fotelben kucorogva egész délutánra elmerülünk egy izgalmas regény olvasásában.
Vajdaságban: ma túlnyomórészt napos, meleg időjárás lesz. Gyenge vagy mérsékelt északi szél fúj. A hőmérséklet reggel 7 és 9, nappal 24 és 26 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt napos melegebb idő lesz. Dél körül a Homolje-hegység térségében átmeneti felhősödés előfordulhat. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 5 és 12, napközben 21 és 26 fokközött alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: vasárnap még marad a túlnyomórészt napos, meleg időjárás, hétfőn azonban Vajdaságban mérsékelt felhősödés, az ország többi részében változékony idő, eső, záporeső várható, gyenge délkeleti szél kíséretében. Kedden változékony idő lesz, esővel, záporral, zivatarral.
Európában: szombaton a kontinens nyugati felében sok helyen lesz eső, záporeső. Változékony idő várható Kelet-Európában is. A leghűvösebb északnyugaton lesz, alig 10-15 fokkal, míg a legmelegebb a Kelet-európai síkságon lesz, ahol a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül mozog majd.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor várható, mérsékelt északkeleti széllel. A csúcshőmérséklet 21 és 27 fok között mozog.
1893
Megszületett Bajor Gizi színésznő.
1958
Megszületett Budapesten Bubik István Jászai Mari-díjas színművész. Ismertebb filmjei: Az ember, aki nappal aludt; A kanyaron túl; A halálraítélt; Katona József: Bánk bán; Nyolc évszak; Az óriás; Vérszerződés.
1939
Megszületett Győrben Izsóf Vilmos magyar színművész. Ismertebb filmjei: Hoppá; Nyolc évszak; Mata Hari; A Cárné összeesküvése; A Löcsei fehér asszony; Forró vizet a kopaszra!; Utazás Jakabbal; Az Oroszlán ugrani készül.
1962
Megszületett Kerekes József magyar színész, a Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: Némó nyomában - szinkron; Hotel Szekszárdi; Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat; Von Trier száz szeme - narrátor; Capitaly; Szegény Lázár.
1975
A japán Junko Tabei megmászta a Mount Everestet, így ő lett az első nő aki feljutott ide.
1994
Meghalt Jacqueline Bouvier Kennedy (lánynevén: Jacquline Lee Bouvier), John F. Kennedy felesége.
1995
Meghalt Páskándy Géza költő, író, színműíró (Piros madár, Hány az óra, Vekker úr?).
1568
A kálvinizmus bevezetése után a katolikus Stuart Mária skót királynő Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette.
1825
Párizsban 64 éves korában meghalt Claude Henry de Rouvroy, Saint-Simon grófja, francia társadalomfilozófus, a róla elnevezett szocialista saint-simonizmus mozgalom megalapítója. Művei: "Az európai társadalom újjászervezéséről", "Az új kereszténység".
1861
Megszületett Nellie Melba ausztrál operaénekesnő, aki korának kimagasló koloratúr szopránjaként nagy népszerűségnek örvendett.
Akkora pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
A szúnyog a 38 éves asszony fülénél döngicsélt, ő pedig agyoncsapta ugyan, ám a győzelem „pirruszi” volt, nagy árat fizetett az önfülesért. Olyan erővel és szerencsétlenül csapta meg magát, hogy fülében a hirtelen bepréselődött levegőtől kritikus szintre nőtt a légnyomás és megrepedt a dobhártyája.
„A szúnyoggal végeztem ugyan, de azon az oldalamon most semmit se hallok” – idézte a nőt az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.