2024. június 2., vasárnap

Hat új sugárterápiás készülék érkezik

A kamenicai Onkológiai Intézetnek szánt berendezésről még folynak a tárgyalások

A szerbiai sugárterápiás központokban februártól új készülékekkel veszik fel a harcot a rákos betegségek ellen. A készülékek, a kísérőfelszerelések és az egészségügyi dolgozók kiképzése 18 millió euróba kerül. A beruházás a Világbank hiteléből valósul meg. A projektumról szóló szerződést tegnap írták alá az egészségügyi minisztérium illetékesei a Szerbia Palotában – adta hírül az RTS.

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter bejelentése szerint az új műszerek február végétől kerülnek használatba. Az egészségügyi miniszter szerint e lépéssel számos ajtó megnyílik a rák elleni küzdelemben. Három felszerelést a belgrádi Onkológiai Intézet kap majd, ezenkívül a kragujevaci, valamint a niši Klinikai Központ és a kladovói Egészségügyi Központ kap egy-egy készüléket.

A műszerek megérkezését követően nem lesznek többé várólisták Szerbiában – emelte ki Lončar. A projektum révén 250 ezer lakosra jutna egy készülék, ez pedig nemzetközi normának számít. A kamenicai Onkológiai Intézet számára előirányzott sugárterápiás készülék beszerzésével kapcsolatban jelenleg még folynak a tárgyalások a Világbankkal. Ezenkívül hamarosan olyan új műszerre jelenik meg közbeszerzési pályázat, amely akár a Cyber-késnél is korszerűbb. A miniszter célként tűzte ki azt, hogy olyan lehetőségeket teremtsenek itthon, amelyeknek köszönhetően a páciensek nem kényszerülnek külföldi kezelésre.